Új sorozatba kezd a Highland legnagyobbjainak egyike. Ahogy pár másik malt márkánál már láttuk, ők is a saját múltjukban keresik az új, figyelemfelhívó sztorikat, elnevezéseket. Vannak akiknek viking ősök jutottak, vannak akiknek jakobita lázadó földesurak, van aki a főzdéjének elhelyezkedésében, tőzeglápjában, a különleges környezet hatásaiban, megint más a raktárainak sajátosságában, vagy épp a remek évjárataiban igyekszik megtalálni identitását, sikerét.
A Glenmorangie Distillery jelenlegi lepárlóüzeme a mai formájában 1990-ben került felszerelésre. Az épület előtte raktárként funkcionált. Itt érlelődtek a Glenmorangie párlatai whiskyvé, akkor, amikor a főzde még családi kézben volt. Majdnem másfél évtizeddel vagyunk attól, hogy a Moet Hennessey megvásárolja a Glenmorangie plc.-t a Macdonald familiától,akik akkor már nyolc és fél évtizee birtokolták a lepárlót és érdekeltségeit. A 2004-es francia vevő 300 millió fontért vásárolta meg a céget, aminek akkor már tagja volt a Glen Moray Distillery (ezt később eladta a LVMH), a Scotch Malt Whisky Society (ezt is értékesítették pár éve) és az Ardbeg Distillery (ne keveredjünk össze, 1997-ben a Glenmorangie vette meg az Ardbeget, és csak 2004-ben került a LVMH kezébe az Islay legenda, mikor mint fentebb említettem, a luxuscég megvette a Glenmorangie csomagot).
1990 tehát egy jelentős év a lepárló életében, hiszen ekkor kezdődött el az a Glenmorangie folyamat, amit ma mint a “top 5 skót single malt sikersztori” egyikeként emlegetünk. Az igények miatt bővíteniük kellett, és erre a legalkalmasabb helynek a Bond House No.1. nevű raktárépület tűnt. A nyolc lepárló üstöt magába fogadó épület mára egy legendás helyszíne lett a skót whisky történelemnek, köszönhetően nem csak a márka sikerének, hanem az egyedi, nagyon magas nyakú üstjeiknek is. Ahogy az üstök ma már ikonikus részei a Glenmorangie márkának, annyira elveszett az évek alatt az 1-es számú raktár dicsősége. Nem sokan emlékeztek rá, hogyan is nézett ki a whisky-boom előt a Glenmo’. De most az egykor nagyon is jelentős épület szellemi öröksége új erőre kaphat, hiszen a Glenmorangie bemutatta új kollekciójának első megjelenését, az emlegetett raktárról elnevezett The Bond House No.1. nevű szériát. Az új sorozat vintage széria lesz, vagyis a whisky a lepárlása évét viseli majd magán azonosítóként.
Az első palackozás, ami megjelenésében a márka koros maltjainak öblös, dekanter formájú stílusát viszi tovább (18 Year old és 25 Year Old) a Glenmorangie Grand Vintage Malt 1990 nevet kapta. Az év, 1990, tisztelgés a nagy jelentőségű változás előtt, ami abban az évben a lepárlóval történt. Ez volt az fent emlegetett technikai fejlesztés és az épület transzformálása tárolóhelységből termelőegységgé. Találtak még egy “kapcsolódási pontot” a kreatívok, akik azt mondják a korabeli emlékekre alapozva, hogy 1990-ben igen nehézkes volt az árpa betakarítása, ezért 1990 talán az egyik legnehezebb év volt ebből a szempontból. De, hála a kiváló munkának és a csodálatos Glenmorangie párlat nagyságának, a remek érlelési tudásnak, negyed évszázaddal később egy ilyen komoly whisky lett a szegényes év terméséből, mint a Grand Vintage 1990, ami méltó lett egy új, korszakos sorozat első palackozására.
A whisky sherry és bourbon hordós kombináció, 43 %-os abv-vel jelenik meg, és közel 500 font az ára. Azt a kérdést nagyvonalúan nem emlegeti fel a PR anyag, hogy a Grand Vintage 1990 vajon még a Bond House No.1.-ban kezdte meg álmát, vagy sem. Nem is fontos, őszintén szólva. A lényeg úgyis az, hogy megjelent egy 25 éves Glenmorangie, amit tulajdonképpen tekinthetünk is a korábbi 25 éves verzió megújulásának. A megjelenés ugyanaz, az alkoholfok szintén, egyedül a 25-ös szám került le a palackról. Helyére pedig került a Grand Vintage Malt 1990 felirat. Magyarul, a Glenmorangie megrenoválta kicsit a korjelöléses, 25 éves maltját. A Quarter Century néven is ismert, korábbi 25 éves érlelése american oak, sherry és francia boroshordókban történt, ehhez képest a Grand Vintage Malt 1990 kapcsán csak sherry és bourbon hordókat emlegetnek, tehát egy picit puritánabbnak nevezhető az új cucc. A nagy kérdés az lesz, hogy a Bond House No.1. széria következő palackozása is 1990-es évjárat lesz e, vagy követik vele a 25 évet.
Idén észre lehetett venni, hogy a skót malt whisky jópár képviselője kezd “visszatérni” a korjelölés alkalmazásához. Azért van idézőjelben a visszatérni szó, mert annyira azért nem elsöprő erejú ez a lendület, és inkább arról van szó, hogy egyszerűbb kifogni a valóban sokszor jogos kritikák vitorlájából a szelet azzal, ha egy amúgy is 8-9 éves whiskyre ráírják a korát, mintsem valami fura nevű NAS palackozásként erőltetnék. Aztán volt idén arra is példa, hogy valaki a vintage és a release jelölésekkel játszott. A Macallan 18 Year Old idéntől már nem a vintage, azaz a lepárlás évét használja a címkéjén, hanem a release, vagyis a megjelenés évét.
Megy a játék, és igyekszik mindenki új pozíciókat fogni a maltjainak, egy egyre élesebb versenyben. Egyetlen dolog nem változik már évek óta, ez pedig az, hogy ezek a whiskyk egyre csak drágábbak és drágábbak.
Nem is hiszem, hogy ez nagyon változi fog jövőre. Hogy is változhatna, amikor nehéz évekből is grand maltok érkeznek? Apropó, emlékszünk milyen korszakból adott ki a Glenmorangie testvérlepárlója, az Ardbeg hosszú-hosszú idő után korjelölt, komoly idős maltot? Az Ardbeg Twenty-One bizony olyan évek párlataként született, amelyek a lepárló legsötétebb időszakainak és kétes termelésének egyik periódusa volt. Most meg jön a Glenmo ezzel a szar volt árpa termés szöveggel. A tény viszont az, hogy az Ardbeg 21 évese egy nagyon jó whisky lett, a prejudikált korszakuk ellenére is. Innen nézve meg is van az elvárás, és reméljük remek lesz a Glenmorangie GVM 1990 is.
Lehet, hogy mégis csak van valami abban, hogy az idő jobbá teszi a whiskyt? Vagy csak szemtanúi vagyunk annak, hogyan vezeti fel az iparág a NAS korszak végét, és vezet minket (és magukat) vissza az évek, évjáratok felé?
Mondom, egy dolog a biztos egyelőre. A whisky nem lesz olcsóbb mulatság a jövőben sem.
