A Glenmorangie Distillery limitációkra épülő, többnyire az érlelési típusra felépített, Private Edition nevű szériája új taggal bővül. A sorozatban a kilencedik tagként egy innovatív módon érlelt Glenmorangie érkezik.
Rögtön javítanám is magam, hiszen az érlelés módja, nevezetesen, hogy a whisky tölgyfa hordóban érlelődik, nem változott. Eddig. Jelen állás szerint nem is fog. De, hogy ez vajon a jelen reakciója, vagy egy kiállás, az legalább annyira törékeny kérdés, mint amennyire azt hisszük, kőbe van vésve. Ez úgy jön az aktuális bejegyzéshez, a Glenmorangie új whiskyjéről szóló poszthoz, hogy a legnagyobb piaci szereplő, a Diageo, épp a napokban került a hírekbe egy kiszivárgott tárgyalási tervezet okán. A pletyka – ami valójában egyfajta direkt kiszivárogtatásként lefuttatott reakció-szondázás volt megítélésem szerint – arról szólt, hogy a Diageo legfelsőbb vezetői tárgyalásokat szeretnének kezdeményezni az SWA-val (Scotch Whisky Association, a szakma legnagyobb lobby szervezete és a jelenlegi szabályok lefektetője), hogy a jövőben pár kérdésben változzon a whiskyvel kapcsolatos regulációk néhány jelentős eleme. Például olyanokat szeretnének állítólag, hogy engedélyezzék egy a jelenleginél alacsonyabb alkoholtartalmú párlat egyfajta whisky fusion drink formában beemelhető legyen a whisky általános égisze alá. De konkrétan az is elhangzott, hogy a Diageo olyan hordókban szeretné finiselni pár whiskyjét, amelyek korábban Don Julio tequilát tároltak. Hogy ezért miért akarnak tárgyalni az SWA-val, az nekem rejtély, hiszen ismerünk más lepárlóktól calvados, vagy cognac, vagy rum cask finisheket. Abban az esetben kell ugye leülni a SWA képviselőkkel, ha a tequila nem tölgyhordóban érlelődött. Hoppá. Egy pletykának álcázott tapogatózás az esetleges wood policy megváltoztatására? Talán az még messze van, remélem. De mondanom sem kell, mekkora üzleti előny lenne egy ilyen alkoholt a whisky név adta respekt alatt tudni, valamilyen formában. Bár titkos dokumentumok kiszivárogtatásáról volt szó, a reakciók inkább egy színjátéknak tűnnek. A Diageo hangsúlyozza, hogy az innováció mindig is erősségük volt, de a hagyományokat is a legnagyobb szereplőként képviselik, míg az SWA erőt demonstrálva, gondosan kerülve a konkrét reakciót a konkrét ötletekre, csak mint egy a tradíciók őrzőjeként kommunikálta magát. Nekem ez úgy tűnik, hogy idő kérdése, talán pár év, de bizonyosan lesz változás. Az oka pedig nem csak a Diageo pozíciója, nem csak az, hogy tulajdonképpen az SWA nem más, mint a whisky ipar cégei által létrehozott lobbiszervezet, hanem az is, hogy a versenytársak szabályozottsága több mint liberális a skót rendszerhez képest. Az amerikaiakról ne is beszéljünk, ők már fahéjas, meg juharszirupos, mézes, meg ki tudja milyen “whiskeyknél” tartanak. De a legnagyobb veszélyt a szemünk előtt zajló ír whiskey reneszánsz, és atomrobbanás méretű növekedése okozza. Lévén az íreknél nem csak tölgyhordóban érlelődhet a párlat, hanem egyéb fából is készülhet a hordó. Ha ehhez még hozzá vesszük, hogy a skót whisky egyik versenytársa sincs abban a helyzetben, sőt, alapvetően nem is igényli a saját piacuk nagyon, hogy hosszú évekig, évtizedekig érlelődjön az ital a palackozás előtt, beláthatjuk, a skót piaci szereplőknek igen csak fel kell készülniük a közeljövő kihívásaira. A kihívás pedig itt szó szerint értendő, hiszen az elmúlt évben a piaci tortán az ír whiskey hatalmas szeletet kaparintott meg, nőtt az amerikai whiskey részesedése is, és természetesen mindkét növekedés a skót részesedésből csípett le nem kicsi mennyiséget. Persze, hogy keresik a módját, hogy sokkal hamarabb, sokkal olcsóbban, sokkal nagyobb piacokat fedhessenek le valamivel, ami bármilyen formában, de ki tudja használni a skót whisky hivatalos reputációja adta előnyöket.
De, hagyjuk az üzletpolitikát, így is sok figyelmet vettem el az aktuális poszt szereplőjétől. Tehát Glenmorangie Spios. Innovatívnak neveztem, és a fenti mini analízis után azt hiszem remek pillanatot választott a LMVH PR csapata az új Private Edition bemutatásához. Lévén, hogy a Spios egy amerikai rye whiskey hordóban érlelt Glenmorangie. Apró lépés, nyilván a fa nem is lehet más, mint tölgy, és voltak már rye finish próbálkozások, főleg a nagy blendeknél, de ilyen magasra értékelt kategóriájú single malt még nem igazán nyitott az amcsi rozs whiskey hordói felé. A hivatalos megfogalmazás “first fill american oak cask that previously contained rye whiskey” , ami még akkor is inkább egyfajta seasoning-nek hangzik, ha maga az érlelés teljes időben ebben a hordófajtában történt. Csak épp azt nem tudjuk, a rozs whiskey mennyi ideig lakott a hordókban előtte. De végülis, ez megint csak egy elsőre lényegtelennek tűnő részlet az amúgy is zavaros, és sokkal inkább szabályozást igénylő kérdésben, mint hordó és érlelés. Na igen…
A Spios név természetesen gaelic eredetű, jelentése fűszeres. Mi más is lehetne, mikor az amerikai rozs whiskey alapvetően a rozs adta karakterek miatt jellegzetes. Ezek a karakterek pedig nagyon szép, melengető fűszerességet jelentenek. Még az is ismeri a rozs jellegetességeit, aki nem iszik alkoholt, csak rozskenyeret eszik. Picit karakteresebb, csípősebb, fűszeresebb gabona, mint bármely más. Erre feszít rá most a Glenmorangie Spios.
Mert ugye jelenleg a maláta még csakis árpa lehet. De a pionírok már megjelentek, csak nem a nagyok részéről, hanem a kis lepárlók felől. Az új InchDairnie Distillery, amelyiknek értelemszerűen keresnie kell új piaci szereplőként a lehetőségeket, az Airbikie, amelyik egy farmgazdaság és főleg gin és vodka vonalon volt eddig ismert, a Brewdog párlatgyára, a Lone Wolf, amelyik értelemszerűen ugrik mindenre, ami nem konvencionális, de legnagyobb névként köztük van a Bruichladdich is, amelyik ugye saját progresszív imázsa révén alkalmas ilyen kísérletekre. Ezeknek az úttőrö verzióknak egyelőre kategóriaként csak a single grain jelzés jut, hiszen a mashbill ugye kevert gabona, nem csak árpa. Tudomásom szerint a többségük 60-40 %-ban kever jelenleg, ezzel pedig még az amerikai regulációk szerint sem nevezhető a termékük rye whisk(e)y-nek, hiszen oda meg minimum 51 % rozs arány kell. De a lényeg, hogy amíg a Glenmorangie a rye whiskey hordóval, korábban a Johnnie Walker a rye cask finish variációjával, addig a kicsi műhelyek már konkrétan rozs párlattal kísérleteznek. Úgy tűnik, akár hallgatólagosan, akár szervezetten, akár csak a piaci válltozások hozta ösztönös alkalmazkodás eredményeképp, de egyfajta átfogó hadművelet kezdődik a skót whisky jövőjét is érintő kérdésekben. A skót whisky, amelyik éppen csak levetkőzte a nagypapák itala imázst, új generációs kérdésekkel szembesül egy elképeesztően erős két évtizednyi szárnyalás után. Mert ugye, az ugyan nem nagy kunszt, hogy egy tölgyhordó amelyik korábban rozs whiskeyt tartalmazott használva van Skóciában. Hát van itt napi szinten bor, egyéb párlat, virgin oak, stb. De az íreknél már nagy sikerrel fut egy gesztenyefa hordós finiselés…
A Glenmorangie Spios pedig, amelyik 46 % abv-vel jelenik meg, non-chill, korjelölés nélküli limitáció, egy nagy brand jelentős szériájába emelve, szép dizájnnal megtámogatva, ennek a változásnak az egyik első fecskéjeként lesz emlegetve egyszer majd a jövőben. Azt gondolom, a Private Edition (a korábbi kiadásokról ebben a posztban és a belőle nyíló linkeken található bejegyzésekben olvashattok) valahol mindig is az ilyen lumsdeni innovációnak a bölcsője volt, úgy érzem, ha valahol, itt jó helyen van egy ilyen verzió.
