Az év egyik legolvasottabb posztja a blogon a whisky invesztícióról szóló beszélgetés volt. Egy magyar whiskykollektor-rajongóval folytatott beszélgetésben megkapirgáltuk a világ egyik legdinamikusabb, nem pénzügyi befektetésének, a whisky gyűjtésnek magyar helyzetét. Általánosságban elmondható, hogy a whiskyt gyűjtő vagy abba befektető emberek halmaza sok esetben két, néha teljesen más indittatásból épül fel. A klasszikus rajongó a whisky örömét keresi a vásárlásai során, és ebből a megközelítésből semmiben nem különbözik a bélyeggyűjtőktól, vagy a háborús relikviákat halmozó, esetleg a hűtőmágnesekért rajongó emberektől. A hagyományos értelemben vett befektető viszont a profitot keresi, vagy az anyagi haszon által motiválva, vagy a helyes döntések okozta eredmények adta győzelmi élmény függésében. Ahogy a már említett blog bejegyzésben is olvashattátok, a whisky jelenleg pont az a téma, ahol ezek a halmazok közös metszetet is tudnak alkotni. Lehet a whiskyt szeretni, tudatosan vagy csak a birtoklás élményeként kollekciót építeni úgy, hogy mellette az ember olyan whisky beszerzéseket is eszközöl, amik idővel hasznot hoznak. Utána már mindegy, további vásárlásra vagy a saját gyarapodására költi az ember, amit a tudása, hobbija eredményezett.

A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetését egy olyan whisky okozta, amitől őszintén szólva az átlag whisky rajongó semmiképp nem várt volna hatalmas eredményeket, amennyiben az eredményeket értéknövekedésben értelmezzük. A legtöbb whisky márka mára felépítette a maga online követői bázisát, amivel nem csak a direkt kontaktot igyekeztek megteremteni, de lehetőséget is termékük fókuszba helyezésére. Erre pedig a mai világban a pénz az egyik legjobb eszköz. A pénz, amit a termékükért kapnak. Ez a pénz pedig akkor képes figyelmet generálni, ha sok. Sok pénzt, illetve a termékért adott összeg kellő figyelmet generáló mértékét pedig limitációval, elérhetetlenséggel, ritkaság sugallásával érik el. Érdekes, hogy a termékért adott sok pénz nem feltétlenül a palackozást megjelentető lepárló vagy cég kasszájába vándorol, nekik bőven elég az, hogy "legendássá" válik egy produktumuk. Nekik ez kell. A legendás palackozást kiadó imázs haszna. Különösen, ha egy alig húsz éves szeszfőzdéről van szó.

Az Arran Distillery 1993-as alapítása után, 1995-ben kezdte meg a termelést, első legálisan whiskynek nevezhető palackozása 1998-ban jelent meg. A kezdeti évek hektikusra sikeredett, mindenféle fiatal, ilyen-olyan megítélés alá eső finiseléseik után, 2009-ben megjelentettek egy whiskyt, ami első ránézésre semmiképpen nem volt vonzónak nevezhető. Ez a whisky egy 46 5-os abv-vel kiadott, 12 éves, hét sherry és tizenhárom bourbon hordóból kreált, Arran Peacock nevű malt volt. A lepárló egy elég szokatlan, szinte már giccsesre sikeredett megjelenéssel kezdett bele egy Icons of Arran néven megismert miniszériába. Ebben a sorozatban Isle of Arran és a lepárló jellegzetes elemeit tették a címkékre. A Peacock mögött egy kissé esetlen, de nagyon szórakoztató sztori is állt. A páva, akinek a palackozást dedikálták, egy, a lepárló "háziállatának tekinthető, Albert nevű pávakakas volt. Albert elég hírhedt volt a szigeten, kvázi házőrzőként tevékenykedett a kezdetektől a főzde körül. Ő lett az első ikon. Az Arran Peacock hatezer palackkal jelent meg, 39 font volt az ára. A whisky meglepően jól sikerült. Bár 2009-ben már láthatóak voltak a jelei annak, hogy a whisky egy hatalmas, sikeres időszak előtt áll, és kellő ember rajongott már a single malt whiskyért, hogy meglegyenek azok a közegek, akik tudták, mit jelent egy kezdő lepárló limitált kiadása, a Peacock mégis sokáig árnyékban maradt. Mint whisky, és mint leendő, jövedelmező befektetés is. Pedig vagy a marketingesek, vagy a valóság is a palack segítségére sietett, amikor Albert eltűnt. Többen vallották, hogy egy dühös helyi tette hidegre, miután megunta, hogy a pávakakas állandóan berabolt a virágoskertjébe. Az Arran még "köröztette" is ikonját! Aztán Albert szerencsére előkerült. A Peacock palackozás pedig a viszonylag nagy, hatezres limitációja ellenére is a jelek szerint inkább lefolyt a torkokon, mintsem széfbe került volna egy-egy kollektor otthonában. Az Icons of Arran szériában később jött még a Rowan Tree, a Westie, és az Eagles nevű, hasonlóan harsány megjelenésű palackozás.

Ezzel a négyessel állt fel az Arran első sorozata, amennyiben a finiseléseket és a single cask kiadásaikat nem szériaként kezeljük. A négy ikonból az idők alatt mégis a Peacock lett a legsikeresebb. Meglepően magas árat adtak érte aukciókon, beszerzése az évek alatt szinte lehetetlen vagy nagyon nehéz lett átlagos büdzsével dolgozó rajongóknak. Mára a Peacock palackért, önállóan is adnak 450-500 fontot. Egyik társa sem lett önállóan ennyire sikeres a sorozatból. Persze, ehhez nem csak az kellett, hogy a whisky jól sikerült, hanem a tény is, hogy első eleme egy limitált sorozatnak egy fiatal lepárlótól. Nem véletlen, hogy alig 5-6 évvel később, most, amikor gombamódra nyílnak új whisky főzdék, és adnak ki szinte élvezhetetlen, legálisan is éppen csak whiskynek nevezhető italokat, mindenki rárepül ezekre.

Az Icons of Arran széria pedig ma már kezelhető úgy is, mint az Arran Distillery igazán jellegzetes, a ház stílusát is meghatározó irány legelső, sikeres palackozásai. Beleértve ebbe a mai napig sokszor kissé giccses dizájnt és a multivintage-multicask kiadásokat. Az évek alatt hasonlóan harsány külsővel, és sokfajta Arrant tartalmazó palackozásaikkal további izgalmas sorozatokat is bemutatott a lepárló. Elég a Devil's Punch Bowl trilógiára, vagy a legutóbbi, elképesztően nagy figyelmet generáló Arran Smggler's Series -The Illicit Stills, és az azóta megjelent második adag, a The High Seas színes, sajátos megjelenéseire gondolni. A sorozatok mellett a lepárló pár egyedi, önálló palackozásánál is használta ezt a stílust, például az Arran Sleeping Warrior vagy az Arran Millenium Cask esetében.

A lepárló viszonylag későn, alig másfél-két éve szervezte meg a saját, interaktív követői bázisát White Stag Community néven. A fehér szarvas nagyjából a mi csodaszarvasunkkal azonos, megjelenik a skót legendákban épp úgy, mint a modern idők meséiben, sztorijaiban. A White Stag online közösség természetesen ezen poszt bevezetőjében említett okok miatt alakult. Ebből kifolyólag sokat nem is kellett várni az első, a közösségnek dedikált, limitált whisky megjelenésére. Becsületükre szóljon, hogy egy érdekes csavarral a közösség tagjai közül pár kiválasztott rajongó részt vehetett a palackozáshoz majdan felhasznált hordó kiválasztásában. 2015-ben aztán meg is jelent az Arran White Stag nevű whisky. Az ital az ismert arranos dizájnt ezúttal fekete-fehér formában szállította, a tartalma pedig egy 1997-es lepárlásból származó, single sherry hogshead hordóban érlelt, 53.6 %-os abv-vel, 214 palacknyi limitációban kiadott malt whisky lett. Bár tavaly már kis túlzással mindenki, aki valaha egyszer is ivott skót single malt whiskyt, tudta, hogy egy ilyen extrém limitáció a gyűjtőknek vörös posztó, az eredményre senki nem számított. Az Arran White Stag kizárólag a közösség tagjainak volt elérhető, de az alig kétszáz palack még ezt a csoportot is szerencsés elitre és esélyhez nem jutó halmazra bontotta. A whisky pedig elég hamar, hatalmas meglepetésre komoly anyagi hasznot hozott az őt megkaparintóknak. Már nem kellett éveket várni, az Arran nem csak aktív évei számát tekintve nőtt fel, hanem letette az asztalra azt, ami egy ilyen sikerhez kell manapság ( Bár ennek kissé ellentmond az, hogy manapság pont, hogy nem kellenek se évek, se reputáció, simán elég ha kicsi vagy, új és korlátozott képességeidet különlegességként adod el. Ilyen szempontból az Arran az egyik utolsója lett egy korszaknak, akik bizony végig járták a szamárlétrát). A White Stag első kiadása 95 fontos nyitóárral lett kiajánlva a lepárló hűséges közösségének, de jópár palack azonnal az aukciós oldalakon landolt. Ma már ez a palack eléri az 5-600 font közti összeget. Egy év alatt!

Nem meglepő, hogy amikor idén az Arran bejelentette a White Stag második adagját, mindenki feszülten, ujjával a vásárlást megerősítő gombon várta a lepárló honlapján a palack felbukkanását. Mondanom sem kell, szinte esélytelen volt így is a várakozók 99.9 %-a. De mi van a szerencsésekkel?

Az Arran White Stag Second Release külsejében megtartotta az első kiadásnál megismert szükellő, esetlen szarvas figuráját és a fekete-fehér dizájnt. Idén is random módon kiválasztott tasting panel, a közösség tagjaiból kisorsolt emberek döntése alapján palackoztak le egy adott hordót. És ezen a ponton érkeztünk el a mai bejegyzés legérdekesebb pontjához!

Amikor a kezembe került a palackozás, meglepetten vettem észre a tasting panel tagjainak nevei közt (az Arran ugyanis egy kedves gesztusként az összes, a döntésben résztvevő rajongó nevét feltünteti a limitált kiadáson) egy magyar űriember nevét. A név ismerősen csengett. Szinte biztos voltam benne, hogy az illető a Barman's Choice whisky blog Facebook követői közül ismerős. Egy magyar whisky rajongó, a blogom követői közül a várhatóan idén is az egyik legsikeresebb whisky kiválasztói közt? Érdekes és örömteli! Megkerestem a követői listában a nevet, igazam volt, az illető bizony "valós". Magyar whiskyrajongó, Barman's Choice követő. Írtam neki egy privát üzenetet és megkértem, hogy ha van kedve, ossza meg rajtam keresztül a nyilvánossággal, hogyan sikerült ez neki?

Karsai Tamás, az Arran White Stag Community tagja, szívesen megtette ezt. Alább az leveléből idézek, olvashatjátok, hogy hogyan is került egy magyar név erre a komolyan gyűjtendő whiskyre. Alig pár hónap telt el ugyanis az Arran White Stag 2nd Release kiadása óta, és ahogy várható volt, hamar hozta is az eredményeket azoknak, akik birtokolják. Jelenleg a palackozás ára közelít hivatalos specialist whisky shop kínálatban az ezer font felé, az aukciós oldalakon is eléri a 6-700 fontot. A nyitóára sokkal magasabb volt az elsőnél, ezt 150 fontért kínálták a közösség tagjainak. De még így is impresszív az első két hónap utáni eredmény. Valószínüleg a kezdetekben a gyorsaság emelte ilyen magasra az árat, minél hamarabb szerzed be, annál biztosabb, hogy jó hasznod lesz rajta idővel. Ilyenkor az emberek hajlamosabbak többet is kínálni a palackért, ami újabb pár hónap múlva ennél azért lejjebb fog beállni egy időre. Aztán, hogy mi lesz belőle, azt meg majd megmondom tíz év múlva...

Alább tehát Tamás sztorija, aki az Arran sztori után kellő lökést kapott ahhoz is, hogy whiskyvel kapcsolatos élményeit a nyilvánossággal is megossza, More than Whisky nevű Facebook blogján.

" (...) Amióta az eszemet tudom, mindig volt valami hobbim, ezek a lecsengésük után is megmaradtak háttércselekvésnek, jól kiegészítve egymást. Ha fel kellene fűznöm egy zsinórra, akkor jelenleg egy audiofil, zenebolond, hobbifotós, mountain biker, futóbolond,whiskyrajongó vagyok. Csak pár éve vagyok ám whiskybolond, szép lassan fokozatosan ástam bele magam egyre mélyebben a whisky élvezetébe, kicsit át is lépve a Sétáló Jánosos kategórián, egyből egy 10 éves Laphroaiggal és egy 10 éves Glenfarclas-szal nyitva a sort. Tudom, nem egyszerű kezdés és lényegében a két véglet, de ez így esett. Na, jó, ez így ebben a formában nem igaz, mert még 2008-ban, egy rövid írországi túrám során véletlenül belebotlottunk egy esős napon a Bushmills Distillery-be, ami akkor ünnepelte fennállásának 400. évfordulóját. Ott kóstoltam valami olyat, ami megfogott, de azon kívül, hogy vettem egy dobozzal a jeles ünnepre palackozott kiadásból, nemigen volt folytatás, elcsattant itthon még egy-egy palack Jameson, Bushmills, de nem mozdult meg bennem semmi. Egészen addig, amíg az egyik születésnapomra először öcsémtől megkaptam a Laphroaig-ot, majd a párom meglepett a fentebb említett Glenfarclas-szal. Sőt, még azt is elárulta, hol vette, így igazából a saját sírját ásta meg:) Whisky rajongásom hajnalán, 2014-ben beruháztam egy 10YO Arran alap maltba, amit együtt árultak online a 8YO Tokaji finiseléssel. A Tokajis finiselés kifejezetten nem fogott meg, ellenben a másik…sem annyira. De aztán vettem egy 14 éveset is, és valahol itt kezdődik a történet. Utána olvastam a desztillálónak, megkedveltem ezt a feltörekvő gyártót, gyűltek az Arran termékek a többi mellett a szekrényben, egy Machrie Moor, egy QC Bothy, egy Amarone Cask Finish. Úgy gyűltek a tapasztalatok, ahogyan az üvegek a vitrinben, egyre többet olvastam, és lassan összeállt egy gondolat a fejemben, hogy én bezzeg nem nyugszom, amíg ki nem jutok Skóciába. Tervezgetés közben rábukkantam egy hírre, hogy június legvégén lesz az Arran Malt & Music Festival, vettem is rá két jegyet, bánja kánya, ha nem is jutunk ki a párommal, sokat nem bukunk rajta. Ebbéli örömömben beregisztráltam az Arran White Stag Communitiy-be is, hátha lesz valami számomra is megfizethető újdonság, végül is pénzbe nem került. Jöttek a havi hírlevelek, a májusiban pl., hogy lesz egy speciális kiadás és lehet pályázni a tasting panelen való részvételre. No, miután úgyis ritkán használom az angolt, egy kis gyakorlás meg sosem árt és amúgy is mekkora poén, az esélytelenek nyugalmával írtam pár lélekemelő sort, hogy miért én lennék az ideális jelölt, majd pár fényképpel elküldtem. Legnagyobb döbbenetemre pár nap múlva jött a válasz, hogy beválasztottak a 20-ba, na, itt
hullott porba a némi bőrrel bevont állkapocs-csontom. Persze nagyon kedvesen megköszöntem, írtam a címem és pár napra rá meg is jött puccos csomagolásban, szép dobozban, James MacTaggart aláírásával ellátott három minta. Ez még mindig hihetetlen, rózsaszín ködös kategória, nem is tudtam kivel osszam meg az örömöm a páromon kívül, aki amúgy szintén lelkes whiskyfüggő. Készült pár kép, visszaigazolásként és elindult a gondolkodás, hogyan tovább. Két hetet kaptunk a véleményezésre.
Gondoltam, a kóstolásba bevonom a Whiskynetet is, csak tapasztaltabbak, mint én és jó promo is lehet nekik ez az egész, minimális energia befektetéssel – csak inni kellett – lehet vele az eladásokat növelni. Ez nem egészen úgy alakult, ahogy képzeltem, de nem is ez a lényeg.

A három üveg kibontatott, megkóstoltatott, a győztes kihirdettetett. Ez a Sample #2 névre hallgató minta lett, ez lett a későbbi győztes is. Tapasztalatokat leírtam, aztán átültettem angolba. Talán ez volt a legnehezebb rész számomra, megfogalmazni az ízeket, benyomásokat, érzéseket. Pár nap elteltével eredményhirdetés egy jó kis Twitter-party keretében, ahol a többi résztvevővel meg lehetett ismerkedni, véleményt cserélni. Külön poén volt, hogy mindhárom minta közel azonos időben (96/1320, 1335, 942) töltött Sherry hordóban lett érlelve, mégis három, markánsan különböző karaktert kaptunk kóstolásra. A szavazatok 3/12/6 arányban oszlottak meg a 1-3 minta között (1 vélemény valahol elsikkadt). Ha ez az egész önmagában nem lett volna elég megtiszteltetés, a 20+2 emberke neve felkerült a palackozás dobozára is, illetve lehetőséget kaptunk, hogy előrendelhessünk magunknak egy-egy palackkal. No, ezt nem hagyhattam ki. Aztán egész nyáron jöttek a levelek, hogy épp melyik fázisában van a kiadás, készülnek a palackok, legyártották a dobozokat, a végén kaptunk képet is róla. A hivatalos kiadás előtt két héttel befizettük az anyagiakat és már postázták is a terméket. Zárójelben megjegyzem, mindenki gondolja át, hogy direktben rendel a szigetről, mert horror drága a postaköltség, kijött volna belőle egy palack 14 éves Arran. Összességében nagyon laza, kedves, lelkes emberekkel, hozzám hasonló, elhivatott whisky rajongókkal, bloggerekkel, és a munkájukra büszke skót emberekkel ismerkedtem meg, jól fel volt építve az egész, elsőrendű szervezésben. Nagy élmény volt, főleg először kézbe fogni mintákat, aztán a palackot. Meg is kérdezte a lányom, hogy akkor most én híres ember lettem?:) Nos, híres nem, inkább kicsit büszke magamra és ez az egész megerősített abban, hogy nem szabad elszalasztani semmit az életben, ami esélyt ad arra, hogy boldogabb legyél. Aztán június legvégén az egy hetes skóciai körutunk első állomásaként volt szerencsénk eljutni Arran szigetére és a desztillálóba is. Körbejártuk a szigetet, elsétáltunk Machrie Moor-hoz, futottunk a tengerparton, de ez már tényleg legyen egy másik történet."

Egy újabb példa arra, hogy a whisky igenis népszerű és elérhető Magyarországról is. Példa arra, hogy érdemes beleásni magát a minőségi alkoholkultúrát kedvelő rétegnek a skót single malt whisky világába. Persze, jó példa arra is, hogy bizony szép kis összeget is kereshetsz a whiskyvel. A történetünk szereplője nyilván szerencsés is volt, és a White Stag sztori egy kissé extrém példája annak, hogyan is lehet egyszerre rajongani és keresni a whiskyvel.

Bármelyik irányból is közelíted meg a whiskyt, ha csak mint élmény érdekel, vagy gyűjtenél, esetleg befektetést keresel, írj bátran a e-mail címemre, jelentkezz Messengeren vagy kövess Facebookon. Hamarosan olyan hírekkel érkezem, aminél nem árt elsőként ott lenni:)