Új BenRiach és GlenDronach single maltok
2016. augusztus 22. írta: Barman's Choice

Új BenRiach és GlenDronach single maltok

 

Kevés ütősebb hír lesz már idén ,de legalábbis kevésbé lesz annyira gyors és meglepő a nyilvánosság számára mint a három hónapja bejelentett üzlet, a BenRiach Distillery Company eladása a Brown-Forman cégcsoportnak. Az új tulajok a jelek szerint még hagyják a megszokott ritmus szerint dolgozni a régi csapatot és az eddig megjelent újdonságok ,mint a kishordós innovációk a BenRiachtól és a Glenglassaughtól továbbra is a megszokott stílust hozzák a három nővértől.Most újabb cuccok érkeztek,ezúttal a GlenDronachtól egy hat évvel ezelőtt megismert wood finish ismétlése ,a BenRiachtól pedig a 13.single cask sor és két új utóérlelés.

Kezdjük a GlenDronach friss palackozásával. A GlenDronach Wood Finish széria hat évvel ezelőtt jelent meg,követve a nagytestvér BenRiach korábban már bejáratott útját. Az első modern Dronach finiselések közt szerepelt egy húsz éves tawny port utóérlelés, egy 15 éves moscatel finish és két 14 éves variáció,egy sauternes és egy virgin oak finiselés. A kezdő négyes tagjai az évek során időnként újráztak,elsőként a nyitó kvartett után egy évvel a Tawny Port variáció,igaz öt évvel fiatalabb verzióval. Követte egy 18 éves kiadás , szintén a tawny port sikerét öregbítve,majd jött egy eddig alkalminak tűnő 18 éves marsala finish, majd egy 19 éves madeira utóérlelés.

Most a virgin oak újrázás van soron. A frissen bejelentett GlenDronach 14 Yer Old Virgin Oak Finish ismét 46%-os alkoholtérfogattal jön ki,non-chill és színezékmentes természetesen. Az új fa adta mogyorós,édes,vaniliás,fás jegyekhez a banán,dinnye és a kókusz édessége párosul.Általában a virgin oak érlelések mindig a legkiszámíthatóbb,uram bocsá' egysíkú finiselések,többnyire-és értelemszerűen-minden ural a friss tölgyaroma.A finiselés idejéről nincs info,azt viszont tudni,hogy a szűzhordó előtt amerikai tölgyben aludt több mint egy évtizedig a malt whisky.A dizájn a már ismert.

 

virgin14yo_2016.jpg

A BenRiach egyből két új whiskyt is bemutat a fenti virgin finissel egyidőben. Esetükben most eltekintenék a múltidézéstől,hogy milyen korú és típusú utóérleléseik voltak az elmúlt tíz évben,mert felsorolni is nehéz és szédítő lenne.Az egyik mostani újdonság a BenRiach 17 Year Old Pedro Ximinez Sherry Wood  Finish. Ez tulajdonképpen egy csere, a korábban hasonló érlelésű 15 éves variációt váltja.A whisky a már ismert stílust hozza,krémes-gyümölcsös,fűszeres,édes,kávés-csokis vonal, 46 % abv,rövid PX finis az ex-bourbon hordó után. A megjelenés is a jól ismert.

 

px17yo_2016.jpg

A második szintén egy csere-kiadás , a BenRiach 21 Year Old Tawny Port Wood Finish a korábbi 15 éves portóis érlelést váltja.Külsejében és érlelési stílusában ez is hasonlít elődjéhez.Ez is 46 %-os alkoholtérfogatú,ex-bourbon érlelés után került tawny port hordóba,aromái hozzák a gazdag pirosbogyós gyümölcsöket,tölgyes-narancsos vonalat.

tawny21yo_2016.jpg

Ezek voltak tehát a Wood Finish frissítések. A BenRiach pedig a szokásának megfelelően ócsudni se nagyon hagy a különböző boros hordós variációk kuszasága után,máris lebombáz minket a legendás BenRiach Single Cask széria 13.adagjával. Az új csomagban a legfiatalabb malt whisky 16 éves, a legidősebb 40 éves 1975-ból! A 13.adag tizenkét whiskyt tartalmaz,talán babonából.Ezt az adagot még Billy Walker válogatta és a szokásoknak megfelelően a single cask palackozások közt van reprezentánsa az alap Speyside Classic vonalnak, a Peated vagyis tőzeges variációknak és szerepelnek benne a Wood Finish csapatba tartozó verziók is,köztük tawny port,PX sherry,burgundy, claret,madeira és tokaji utóérlelés! Alább az alapadatok, ha meglesznek a minták és bővebb infők,fotók a poszt ezen része majd frissítve lesz.

Addig ízlelgetés helyett fogadjuk örömmel ismét a tényt, hogy ex-tokaji finish szerepel egy nagyágyú szeszfőzde legendás single cask sorozatában !

 

1975 cask # 7028 / 40 years old / Sherry Butt / Peated / 53% vol.

1976 cask # 5462 / 39 years old / Port Hogshead / Peated Tawny Port Finish / 53.8% vol.

1977 cask # 3111 / 38 years old / Port Hogshead / Tawny Port Finish / 43.1%vol.

1978 cask # 3114 / 37 years old / Port Hogshead / Tawny Port Finish / 48.8% vol.

1986 cask # 3183 / 30 years old / Pedro Ximenez Sherry Hogshead / Peated Pedro Ximenez Sherry Finish / 55.6% vol.

1986 cask # 7569 / 29 years old / Oloroso Sherry Butt / Peated Oloroso Sherry Finish / 51% vol.

1991 cask # 6896 / 24 years old / Burgundy Barrel / Burgundy Finish / 50.6% vol.

1993 cask # 7937 / 22 years old / Claret Hogshead / Claret Finish / 54.3% vol.

1994 cask # 4004 / 22 years old / Tokaj Hogshead / Peated Tokaj Finish / 55.1% vol.

1995 cask # 5959 / 20 years old / Madeira Hogshead / Madeira Finish / 53.9% vol.

1998 cask # 6401 / 18 years old / Pedro Ximenez Sherry Puncheon / Triple Distilled Pedro Ximenez Sherry Finish / 57.3% vol.

1999 cask # 5043 / 16 years old / Oloroso Sherry Puncheon / Oloroso Sherry Finish / 56.4% vol.

 

benriach_batch_13_-75.jpg

 

A megjelenés a nem oly' régen megújult BenRiach design acélkék színe, a címkén az érlelésről szóló adatokkal.

A mostani újdonságok még egyértelműen a Walker-éra hagyatéka,feltételezem előre lekötött palackozások voltak.Nem tudjuk,hogy az új gazda a Brown-Forman hozzá akar e nyúlni a BenRiach-GlenDronach-Glenglassaugh trió érlelési és megjelenési metódusához vagy akar e frissíteni a dizájnon,mindenesetre vajon meglepődne e bárki ha már most lefogadnám mi lesz a lepárló-csoport következő híre? Gondolom sokat nem kell senkinek találgatni aki ezt a blogot olvassa és képben van a skót single maltok világában,különösen a fenti főzdék életét illetően.De ha akartok,fogadhatunk. Vajon a Glenglassaugh vagy a GlenDronach Single Cask új adagja lesz a következő ?:) Nyereményt nem adok,úriember biztosra állítólag úgysem fogad.

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása