Hordóerősségű hétkezdet
2013. február 05. írta: Barman's Choice

Hordóerősségű hétkezdet

Indulhatna jobban a hét ? Hétfő délelőtti kóstolás , három sherry-szörnyeteg két lepárlótól . Az egyik egy 175 éves múltra visszatekintő családi cég , a másik egy pár éve életre keltett ,jóhírű lepárló . Glenfarclas és GlenDronach .

A Glenfarclas az egyike azoknak a maltoknak , amelyek méltán viselik a klasszikus sherried whisky jelzőt . A GlenDronach pedig egyike azoknak , akik egy kisebb kitérőtől eltekintve igyekszik visszatérni ebbe az illusztris társaságba . Persze , mindkét lepárló használ bourbon hordót is, de a profil , és a fő karakterek amelyek kihozzák a maximumot az adott szeszfőzde párlatából , a sherry hordókból érkeznek . Ezúttal három olyan whiskyt választottam amelyek lefedik a sherry érlelések legérdekesebb területeit . A trióban szerepel egy single cask palackozás , egy új no-age-statement cask strength és egy híres -eredetileg szintén NAS- hordóerősségű legenda,utóbbi ezúttal korjelöléssel . Az első palack a GlenDronach mára komoly hírnevet szerzett Single Cask sorozatának hatodik adagjából lett választva . Ez a whisky 2012-ben jelent meg , 33 év érlelés után . Ez fogja reprezentálni a koros sherry érlelést . Az új NAS cask strength whisky szintén GlenDronach , tavaly év végén került a polcokra és része lesz a lepárló alapsorának . A harmadik , a korral is jelzett hordóerősségű a Glenfarclas Distillery legendás ,először 1968-ban megjelentetett , a single malt piac legelső kommercionális cask strength whiskyjének , a Glenfarclas 105 -nek egy húsz éves változata.

 

GlenDronach 33 yo  (1978 - 2012 ) 52.9 %  oloroso puncheon Cask no.1068 Single Cask Batch VI.

 

gd33.78-12

 

Mindössze 318 palackot sikerült megtölteni ebből a krisztusi korban lévő GlenDronach-ból . A lepárló single cask sorozatának hatodik adagjában megjelent whisky igazi sherrybomba ! A színe mély mahagóni  , nemes bronz . Testes,lomha whisky . 33 év után egy jó whisky egy jó hordóból pontosan ilyen kell legyen ,kiváló megjelenés ! Olajos , a lábaknak úgy kell szinte könyörögni ,hogy engedjenek a gravitációnak és ha lassan is ,de csússzanak lefelé . Szinte mozdulatlanok a whisky cseppek az üvegpohár falán.

Illat : Gazdag sherry ,szinte likőrös ,cseresznye , beefy , háttérben tölgy

Íz : Fahéjolaj ,kevés bors ,csokoládé ,szép és határozott kávés aromák ,mint egy alkohollal nyakon öntött nagyon régi,keményre szikkadt szilvalekvár . Sötét bogyósok ,cseresznye,az a nagy mattbordó .Lecsengése mint a megjelenése.Elegáns,kimért,intenzív de közepes hosszúságú. Kávé,bors. A legvégén egy érdekes és határozott sós szárazság .Egy igazi klasszikus , kandallós , könyvolvasós - naplóírós whisky. A kora hozza a nemességét . Nem csúcs whisky szerintem , de komoly,szép, elegáns.

A GlenDronach single cask sorozat hamar elismerést vívott ki magának . Talán nevezhetjük ezeket a single cask palackozásokat az igazi áttörésnek azok után ,hogy az újjáélesztett lepárló tudatosan készült visszaszerezni korábbi hírnevét a heavily sherried kategóriában . Remekül alapozták meg a 15 yo Revival palackozással ezt és a SC sorozat felvitte őket a csúcsra . Ha nagyon őszinték akarunk lenni ,az adagok illetve a hordók nem mindig csúcskategóriásak de ilyen minőségű ,sőt,ilyen magas minőségű OB single cask sorozat ebben a kategóriában nem nagyon létezik . Na igen , a Glenfarclas Family Cask sem piskóta ,de ott is elég nagy a szórás a minőség tekintetében . Igaz, a családi készlet a Grant familiától egy külön sztori de személy szerint a GlenDronach single cask sorozatot a valaha volt legjobb , rendszeresen megjelenő whisky sornak tartom. És mindezt négy -öt év alatt érték el .

Na,nézzük mit mutat a Glenfarclas legendás hordóerősségű maltja , ezúttal két évtizednyi érlelés után .

Glenfarclas " 105 "  20 yo  60 %  OB

 

gf105.20yo

 

A " 105 " egy legenda . Több mint negyven éve jelent meg először ,az első hordóerősségű , alapsorba illesztett single malt whiskyként . 2008 -ban a 40. évfordulót egy " 105-40 yo " kiadással ünnepelték . A most kóstolt whisky ennek kistestvére , egy húsz éves verzió . Üde, arany árnyalatú bronzos megjelenés,sokkal fürgébb mint a majd kétszer annyi idős GlenDronach (micsoda meglepetés:) ,ennek ellenére olajos,közepesen testes whisky.

Illat : narancs ,narancsolaj,ragasztó,mint a friss festés utáni erőteljes "szagok" (sic),gyümölcsös-borsos,barnacukor,

Íz:Hozza az illatában felismerhető aromákat ízében is . Borsos,narancsos . Capuccino,kis füst és végig ott az a barnacukros,gyümölcsös édesség . Meglepő ,hogy húsz év után ilyen friss és erőteljes ( 60 % !) tudott maradni .A lecsengése hosszas ,fűszeres , az édes -keserű (sweet bitterness ) aromákat amiket az ízében megismertünk itt is követhetjük .Itt jobban dominálnak mint az íznél , ahol a narancsos,gyümölcsös zaftosság trónol rajtuk.Száraz vég.

Állítsuk ezzel párba a feltörekvő GlenDronach legutóbbi megjelenését . A cask strength palackozás beáll az alapsorba a 12 , 15 , 18 yo kiadások mellé ,átmenetként a megszokott korjelölésű maltok és az idős Grandeur 31 yo közé .

GlenDronach Cask Strength  Batch 1  NAS  54.8 %  2012  oloroso-pedro ximenez kombináció

 

gdcs

 

Szép test ,olajosság. Kissé meglepő a visszafogottsága. A gyömbér , bár érezhető csípőssége ,mintha csak épp egy kis reszelék lenne a gyümölcsökön .  Tiszta illat ,semmi nehéz sherry . Nekem felbukkant egy kis mentol és liquorice is .Ízében tejcsoki ,nagyon hosszan követhető . Ez köszön be és ez viszi a prímet. Alatta lágyan elterülő narancsosság egy kis szerecsendióval. Erősen pörkölt kávéval készített tejeskávé . Lecsengése kissé fűszeres,édes-keserű ,lágy kávés.Közepes hosszúságú .

A kóstoló egyértelmű nyertese ! Bár körtét az almával összehasonlítani nem ildomos , mint hordóerősségű sherry érlelt whisky nálam megelőzi a 20 éves Glenfarclas legendát . Sokkal kifinomultabb ,populáris , könnyen érthető . Megvan benne a megfelelő erő és komplexitás . Ez a palack , ezzel az árral ( kb.52 font ) nem csak versenybe száll, hanem a kategória első helyére is pályázik . Az ,hogy korjelölés nélküli, nem ront a megítélésén . Ne feledjük , egy NAS palackozásban ugyan úgy lehet egy komoly korú whisky , mint egy fiatal .

( A törvények szerint a whisky címkéjén mindig a legfiatalabb whisky korát kell feltüntetni, amit a keverésnél,házasításnál használnak . A legtöbb NAS palackozás vatting vagyis több,különböző korú maláta whisky házasítása . Ha egy lepárlóból származnak ,akkor single malt ,ha több lepárlóból akkor blended malt ,ha pedig malt és grain keverékről van szó ,akkor blended whiskyről beszélünk. A lepárlók sokszor nem írják rá ilyen esetekben a whisky korát mert a vásárlói sztereotípia az,hogy ha egy whisky idősebb,az biztos jobb is. Így hiába van egy házasításban mondjuk egy húsz éves whisky és csak kis hányadban egy nyolc éves, a címkére csak azt írhatnák,hogy 8 éves a whisky. Ezért inkább kihagyják és vagy nevet adnak a whiskynek-lásd az Ardbeg palackozásai például-vagy kiemelik egyéb tulajdonságát ,mint mondjuk: Cask Strength )
A GlenDronach Cask Strength az egész whisky kínálatot tekintve , a hordóerősségű verziók közt azonnal a top 5-ben kezd ,megítélésem szerint . És ha tudják tartani ezt a minőséget , bizony hamar ehhez a malthoz kell igazodnia az ebben a kategóriában induló palackozásoknak . Remek , élvezhető ,könnyed de mégis magas minőségű whisky . Ebben a kategóriában - heavily sherried, cask strength OB palackozások a Speyside képviseletében - a versenytársak az Aberlour a'bunadh , a Glenfarclas 105 . Ezzel a palackozással a GlenDronach nem halad utánuk hanem melléjük lépett . Örvendetes ,hogy a lepárlók ma már egyre többször emelik be az alapsoruk kínálatába a hordóerősségű verziójukat . És többnyire ezek a whisky valóban adnak valami pluszt a profilhoz .
Skócia egyéb whisky régióiban is jelen vannak a hasonló, hordóerősségű maltok a lepárlók hivatalos palackozású alapkínálataiban, mint a 12 éves Arran cask strength, az új Glengoyne Cask Strength , a 12 éves Springbank C.S. , a Caol Ila Cask Strength, Laphroaig Cask Strength ,Lagavulin 12 yo  , Bowmore Tempest , Ardbeg Uiegeadail , Talisker 57 North,stb.
A rövid teszt után számomra egyértelmű ,hogy mostantól kezdve a GlenDronach - ról nem mint feltörekvő ,igyekvő lepárlóról beszélhetünk , hanem kimondhatjuk ,hogy a GlenDronach ma a sherried single malt kategória elsőszámú képviselője . Nem semmi eredmény pár év alatt ! Nincs kétség , ez a szeszfőzde alappillére lett a skót maláta whisky gyártásnak . Nem egy üstökös ,hanem egy rég volt színvonal képviselője . Amíg a Macallan már elmozdult a popularitástól a luxus felé és épp igyekszik a korjelölés helyett nevekkel illetni a palackozásait , addig a GlenDronach simán bevállalhat akár korral , akár anélkül bármilyen palackozást. Ha belegondolunk , hogy a GlenDronach egy szakmai befektetői kör érdekeltségébe tartozik és függetlenként ezt teszi le az asztalra ,akkor csak fantáziáljunk el róla, hogy ez az erősen sherry-érlelt kategória mit tudna mutatni , ha egy Longmorn, Mortlach,Linkwood,Dailuaine privát kezekbe kerülhetne .

Remek kóstoló sor volt . Erőteljes , domináns illatok és ízek , nemesség és letisztultság .

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása