Diageo Special Releases 2010
2010. október 12. írta: Barman's Choice

Diageo Special Releases 2010

A minden évben megjelenő sorozat a Diageo raktáraiban pihenő single malt készletből válogat.Kimondottan a gyűjtőknek,a világ top bárjainak és pár fanatikus rajongónak kínálva a palackokat a Special Release nevű sorozat mindig nagyszerű whiskyket vonutat fel.Idén a cég egy kis meglepetést is tartogat a whisky kedvelőknek.

2001-ben jelent meg először válogatás a fenti név alatt.Azóta a whisky világ olyan maltokat köszönhet a sorozatnak mint a Port Ellen  OB palackozásai vagy a szintén már nem termelő Brora kínálatban tartása.Általa ismerhettük meg mi,a mai világ malt fanatikusai a tőzegmentes Caol Ila-t,a koros Talisker palackozásokat,a hordóerősségű Lagavulint és minden évben pár már hivatalosan máshogy el nem érhető whiskyt.A sorozat szokásos problémája általában a túlárazás de mindannyian ismerjük a diageos véleményeket ebben a kérdésben ezért ezen már felesleges rugózni.A hordóerősségű maltok még így is az egyik legnépszerűbb kiadások közt szerepelnek minden whisky fan listáján.

A 2010-es palackozások közt ezúttal kilenc whisky vonul fel.Lássuk mit tudhatunk róluk.Kezdjük egy igazi veteránnal,a sorozat inditásától  szereplő Talisker személyében.A Skye sziget reprezentánsa a kezdetektől ott van az éves speciális kiadások közt.Volt év amikor egyszerre két palack is ezt a nagyon népszerű maltot képviselte a sorozatban.20,25,28 és 30 éves korú Taliskert ismerhettünk meg a Special Releases formájában.Idén a 15.palack szerepel a sorozatban ebből a lepárlóból tehát az idei kínálat ünnepeltje egyértelműen a Talisker.Most is egy 30 years old jön ki,3000 palacknyi mennyiségben.Újratöltött amerikai és európai tölgyhordóból,57.3% alkoholfokkal.

Hetedik alkalommal szerepel a sorban az örök kedvenc,Caol Ila.2004 óta van jelen az éves speciális sorban.Az első két évben 25 éves korral jött ki majd következett három év amikor 8 éves korral és tőzegmentessen mutatta meg magát.Igazi áttürés volt a tőzegmentes Caol Ila hiszen a malt olyan értékeit mutatta meg ami lenyűgöz minden whisky rajongót.Egyesek szerint a Caol Ila igazi gyönyörűsége domborodik ki az unpeated változatokban.Jellemzően kimagasló alkoholfokkal bírnak ezek a kiadások,jócskán hatvan százalék felettiek.Tavaly aztán ismét egy váltás következett,10 éves tőzegmentes palackot bonthattunk tőlük.Azt kell mondjam,az egyik legfinomabb whisky a lepárlóból ha az ember képes elviselni a 65.85 alkoholfokot.Valószínüleg a Diageo is úgy itéli meg,hogy a tőzegmentes Caol Ila megér egy komolyabb figyelmet hiszen az idei,2010-es sorozatban egy 12 years old változattal lep meg minket.Nagyon jó hír,hiszen így mindenki össze tudja hasonlitani a lepárló hivatalos zászlóshajójának számító 12 éves OB,tőzegelt palackozással.És erre minden lehetősége megvan az átlag whisky rajongónak hiszen a Diageo egy iszonyatosan jó árral lepett meg minket a 12 éves tőzegmentes Caol Ila tekintetében.Az ár 52 font.Vagyis ha a két 12 éves Caol Ila kerül a kosarunkba harmadannyiba fog a kettő együtt kerülni mint egy palack idei Talisker a sorozatból!!Mi ez ha nem deal?:)A 2010-es Caol Ila 12 years old Unpeated kb 6000 palackkal jön ki,elsőtöltésű amerikai tölgyhordós és roppant élvezhető,tökéletes alkoholfokkal(57.6%).

Maradjunk Islay képviselőinél a felsorolásban.Az ikonná emelkedett Port Ellen a whisky világ egyik legértékesebbé nemesedett és legdrágább single maltja.A tizedik palackozás mutatkozik be a Special Release kínálatában,jubilál tehát ő is.Az elmúlt években rendre egy-egy évelkorosabb változatban jön ki.Tavaly érte el a 30 évetés a 1979-es lepárlású Port Ellen minden idők egyik legjobbja volt.Büszkén jegyzem meg,egy palack birtokosa vagyok és bár szégyentelenül sok pénzbe került a mai napig nem bánom,hogy kiadtam érte ennyit.Idén követve a hagyományt egy 31 years old Port Ellen kerül a sorba,kb 3000 palackkal.54.6% alkoholfokkal került palackba az újratöltött amerikai és európai tölgyhordókból.

Szintén Islay képviseletében itt a tizenegyedik palackozás a Lagavulintól ebben a sorozatban.A kilenc év alatt 12 éves változatban szerepelt ,háromszor fordult elő egy-egy 21,25 és 30 éves palackozással is.A 12 years old Lagavulin a másik olyan malt az idei kiadásban aminek az ára az átlag vásárló számára is még elérhető.59 fontba kerül ez az igazán nagyszerű,ütős,dinamikus,remek Laga.56.5% alkoholfok és újratöltött amerikai tölgyhordó ami a jellemzői közt megemlitendő.Se a palackozásban se a részleteiben nincs meglepetés,kipróbált tagja a Special Release sorozatnak és kötelező ismerni.Ez egy igazi fasza whisky.

A 2010-es sor királynője számomra a Brora.Mondhatnám,ismét ő.Szerelmeim egyike ez a sutherlandi malt szintén állandó szereplője a sorozatnak,talán ha egy évet ha kihagyott.Többnyire 30 éves változatokban jelenik meg,igazi kuriózum,nagyon nagyon finom malt.Nem lehet nem beleszeretni.Természetesen ennek megfelelően az ára is horribilis főleg idén.Most ez a gonosz Diageo összesen 2958 palackot enged ki a kezei közül.A 30 years old Brora újratöltött amerikai és európai hordókból "mixelődött" és 54.3% alkoholfokkal hódít.280 font az ára ami sokkoló.De..évente egyszer illik elveszteni a realitásunkat,nem igaz?Főleg ha egy 30 éves Brora veszi el az eszedet...

Bekerült az idei kínálatba Edinburgh maltja,a Glenkinchie is.20 years old,55.1%,újratöltött amerikai tölgyhordós,6000 palacknyi mennyiség.Ez az egyik olyan whisky amivel nem tudok kibékülni.Megvan a maga oka,természetesen érzelmi mint szakmai indok de nálam az érzelmek a legfontosabb elemei a single malt whiskyvel való foglalkozásnak.Kicsit sajnálom is csóri Glenkinchie-t mert nem bánt ő senkit,nem ő tehet róla de nem elég,hogy lowlandi ami eleve a rajongók körében is akaratlanul hátrébb szorítja az élvezeti értékben hanem egy olyan malttól veszi el a helyet a Diageo portfoliójában ami számomra szintén a szerelem kategóriás whiskyk közé tartozik.Ez pedig a Rosebank.Pláne ha még elmondom,hogy amikor a Diageo a két alföldi lepárlója közül-Rosebank és Glenkinchie-döntött,hogy melyiket hagyja életben,akkor a Glenkinchie mellett az szólt,hogy nem egy út mellett áll mint a Rosebank ezáltal sokkal több pénzt hozhat a mellé felhúzott látogatóközpont.Vagyis a Diageo épitett egy profittermelő épületet egy nem túl magas minőségű malt lepárló mellé és hagyta az enyészetnek a skót whisky világ egyik legszofisztikáltabb,legszeretetremélóbb lepárlóját.Azóta a Rosebanket kifosztották,rohad az épülete,hajléktalanok,drogosok csöveznek benne és nekünk meg vérzik a szívünk.A diageo hagyta megerőszakolni legszebb lányát.Ezért nem rajongok szerencsétlen kis Glenkinchiert akit mint Edinburgh Hamupipőkéjét "erőltetik" a skót fővárosba látogatóknak.Ő pedig hagyja,hogy az aranyláncos,merdzsós,fukszos,pénzéhes stricije befizesse bálkirálynőnek,ezzelpedig ha akarná sem nyerné meg egyetlen férfi szívét.De ne bántsuk,nem illenek eek a szavak talán most ide de ezt már rég elakartam mondani.És erre sajna most volt alkalom amikor a Glenkinchie bekerült a Special Release sorozatba,2010-ben:)

Haladjunk tovább,lássuk mit hoz a Diageo a Speyside képviseletében.Hárman vannak.Közülük a legtapasztaltabb és a legismertebb a Cragganmore.Igaz ő sem aktiv szereplője a sorozatnak,próbálkozott már 10,17,29 éves változatban is,most 2010-ben egy 21 years old,újratöltött amerikai tölgyhordós,56% alkoholfokos,kb 6000 palacknyi mennyiségben töltött formában keresi hódolóit.A Cragganmore a legkomplexebb speysidei jelzővel bír ami ha nem is feltétlenül fedi a valóságot de mindenesetre egy nagyon kedves kis virgonc,gyümölcsös,pimasz kis malt.Valahogy az a meglátásom a Cragganmore maltról,hogy nem igazán találják neki a megfelelő helyet és rajongókat.Sokkal több van benne mint amit eddig ismerek belőle és mindig várok tőle valamit,valami pluszt.Talán idén a Special Release sorban összejön?Meglátjuk.

A másik két speysidei közül az egyik egy olyan malt amit még soha nem kóstoltam,ezért számomra mindenképp figyelemreméltó.Ez az Auchroisk.Egy fiatal lepárlóról van szó,amit a 70-es évek küzepén épitettek tulajdonképpen azért,hogy az azóta a Diageo második számú blended whiskyjének,a J&B-nek termelje az "alapanyagot".Azóta is ez a fő feladata.Hatalmas raktáraiban az emlitett márka egyéb single maltjai is pihennek,itt kerül összekeverésre a whisky(a társai többek közt itt a Knockando,Strathmill,Glen Spey) és innen szállítják a palackozókba.Hivatalos Auchroisk palackozás eddig a saját nevén a Flora and Fauna sorozatban szerepelt 10 éves változatban.Illetve az Auchroisk volt az eredeti Singleton ami azért kapta ezt a nevet mert az Auchroisk-ot nehezen lehet kiejteni.Azóta Singleton néven ismerhetünk egyéb maltokat is(Glen Ord,Glendullan,Dufftown).Szóval itt van most egy 20 years old Auchroisk a maga 58.1% alkoholerősségével,amerikai és európai tölgyhordós mixből,hogy bizonyitson nekünk és talán a tulajdonosainak is.Hatezer palacknyi mennyiség áll erre rendelkezésre a Special Release kiadásában.

A sorozat kilencedik tagja idén egy másik újonc.Szintén a J&B blended malt összetevője,egy igazi vagány,zsivány malt whisky.A Flora and Fauna 12 éves változata(illetve a Manager's Choice a többi 27 malttal együtt) a hivatalos megjelenése eddig.Most egy 21 years old Glen Spey kerül elénk,50.4% abv,6000 palack és egyedüliként a sorból ő kapott egy kis sherry hordós pihenést az új amerikai tölgyhordó után.Lehet,hogy ő lesz a meglepetés?

Így néz ki tehát a Diageo Special Releases 2010 sor.Megkóstolásra javasolt mindegyik,befektetésre ajánlott a Brora,Talisker,Port Ellen,rendszeres fogyasztásra a Lagavulin,Caol Ila.Jövőre lesz tíz éves a sorozat.Van egy évünk gyűjteni a valószínüleg erős és ritka maltokkal felvonuló 2011-es Special Release kiadásokra.Addig pedig hagyjuk magunkba felülkerekedni a felelőtlen hedonistát és bátran ugorjunk bele az idei palackok felbontásába vagy épp gyűjteménybe helyezésébe.Nem fogunk csalódni.Se a minőségben,se a megtérülésben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ez volt az év-október « The Maltbank Herald 2010.12.22. 12:59:13

[...] lankadt volna,mikor az idei speciális kiadások közt először szerepelt a 12 éves,tőzegmentes Caol Ila,a ritka Glen Spey és Auchroisk.És persze a nagyágyúk,szokás szerint a Port Ellen,Brora...Úgy tűnik,a whisky közösség bár elfelejteni soha nem fogja és amikor csak lehet odastuffolja [...]

Ez volt az év-október « The Maltbank Herald 2010.12.22. 12:59:14

[...] lankadt volna,mikor az idei speciális kiadások közt először szerepelt a 12 éves,tőzegmentes Caol Ila,a ritka Glen Spey és Auchroisk.És persze a nagyágyúk,szokás szerint a Port Ellen,Brora...Úgy tűnik,a whisky közösség bár elfelejteni soha nem fogja és amikor csak lehet odastuffolja [...]
süti beállítások módosítása