Idén sem sikeredett rövidebbre fogni a Whisky Fringe 2014 beszámolót . Mentségemre szóljon , hogy három nap több tucatnyi kóstolását , az információkat , a forgatagban történt érdekes beszélgetéseket időnként muszáj megtoldani hosszabb magyarázatokkal , hogy az olvasó könnyebben igazodjon el a rengeteg whisky , név, adat , jegyzet értelmezésében . De most itt az utolsó bejegyzés a fesztiválról .Utána ígérem egy évig nem is emlegetem...

Legutóbb ott hagytuk abba , hogy két fejezet alatt elértünk a kiállításnak helyet adó régi templom oltáráig vagyis a főhajó oldalában elhelyezkedő standok felét már letudtuk . Mielőtt elindulnánk visszafelé , ezúttal a másik oldalon helyezkedő asztalok mentén , be kell ugranunk egy kis mellékhajóba ( remélem így hívják az egyházi építészetben :) , hogy az ott megbújó érdekességeket is megízleljük . Márpedig ebben a kicsi , szinte eldugott sarokban igen jó cuccok voltak .

A kis térben három stand kapott helyet . A Kilchoman , a BenRiach -GlenDronach- Glenglassaugh triumvirátust képviselő BenRiach Distillers és a Whyte & Mackay , akik a Dalmore és a Jura révén ismertek . Három érdekes szereplője az aktuális malt whisky világnak . A Kilchoman az új csillag , folyamatos fejlődés , remek kritikák , tudatos építkezés , Islay , siker . A BenRiach-GlenDronach , főleg az utóbbi révén , iskolapéldája annak , hogyan kell szakmai befektetőként rövid idő alatt elképesztő sikerekkel egy maltot visszavezetni a csúcsra . A GlenGlassaugh megvásárlásával ismét egy érdekes irányt nyitottak mind saját maguk , mind a fogyasztók számára . Profizmus , emberléptékű marketing , színes és érdekes válogatások , minőség . A harmadik asztal szereplője , a Whyte & Mackay pedig jelenleg azért érdekes , mert a Diageo komoly részvényeket szerzett az indiai United Spirits cégcsoportban , akik tulajdonolják a W&M-t , akiké a Dalmore, Jura ( meg a blendek , meg a Fettercairn , meg a Tamnavulin ) . Igen ám , de a versenyhivatal csak úgy engedélyezte a Diageo vásárlást , ha a skót malt piacon nem nő tovább a befolyása , vagyis nem növeli a lepárlóinak a számát . Ebből következően legalább két-három főzdétől meg kell szabaduljanak . Miután a jelenlegi portfoliójukban hatalmas pénzekért épp fejlesztéseket hajtanak végre , valószínűleg az új beszerzéseit fogja tovább passzolni a cég . Konkrétumokat még nem tudni , nem publikus mi lesz , de a Dalmore , amelyik nagyon akarta az elmúlt években szuper-prémium márkává pozicionálni magát  a csillagászati összegért eladott , szupercsinos palackozásaival ( de ne legyünk szarkasztikusak, mellette igyekezett fenntartani egy régivágású lepárló stílusát is , lásd a historizáló palackozásait és egész márkaképét ) izgulhat , miután a Diageo a legendás Mortlach révén maga is exkluzív irányba indított el egy ultraprémium projektet . A Jura meg csórikám, Islay árnyékában mindig is csak egy kistestvér marad . Bár itt meg kell jegyeznem , hogy az igazán szép korú Jura whiskyk , főleg a 70-es évekből , az egyik személyes kedvencemim . Köze sincs az olcsó , áruházok polcain tömegével üldögélő alapsoruk minőségéhez . A Jura a látszattal ellentétben mégis előnyösebb pozicióban van , mint a nemesi felmenőkkel büszkélkedő társa, a Dalmore , mert pontosan az áruházláncokban felmutatott üzleti eredményeinek köszönhetően top 3 malt . Elképesztő sebességgel hozott komoly eredményeket a kis Jura, köszönhetően nyilván az árazásának . Ez pedig , a statisztikát és pozicionálást kedvelő üzleti világnak egy fontos szempont . A Fettercairn és a Tamnavulin főleg a blendekhez készít malátawhiskyket , így a Diageo portfolióját ismerve egyikük mindenképp halálra van ítélve . A lehetséges megoldások közt felmerülhet az újonnan beszerzett lepárlók elpasszolása , ahogy az is , hogy a Diageo egy-két kisebb , alvó főzdéjét dobja piacra és megtartja a W & M brandek egy részét . Személy szerint én nagyon örülnék , ha egy Jura lepárlót egy olyan szakmai csoport , egy független palackozó vagy egy már bizonyított csapat szerezné meg , mint a BenRiach-csoport . A Dalmore , koncepciója és a feltornázott márkaértéke kapcsán , nagy részben köszönhetően Richard Paterson személyének , talán egy távol-keleti mogul kezében lenne jó helyen . Úgyis abba a kasztba igyekszik a kis dzsentri...

Na, nézzük a kóstolásokat ! A Whyte & Mackay asztalához már csak akkor jutottam el , amikor már , hogy is mondjam , kissé megfáradtam az érdeklődésben. Így az a szégyenteljes eset történt meg , hogy az asztal mögött álló és a Jurat kínáló Willie Tait lepárlómestert és vezető márkanagykövetet , a legendás Willie T.-t , akit egyébként nagyon kedvelek és tisztelek , egész beszélgetésünk alatt , többször is más néven szólitottam , sőt , a legcikibb az volt, hogy az asztalhoz lépve hangosan köszöntöttem , hogy Hello Mr. Cochrane . Kevertem Willie Cochrane úrral , Willie C.-vel , aki szintén a Juranal van , csak épp ez a Willie nem az a Willie volt . Bár azonnal kapcsoltam és nem vette fel , gondolom évtizedes tapasztalatai nem engedték egy whisky fesztivál utolsó perceire leamortizálódott alaktól felvenni ilyen apróságokat , de amikor az elköszönéskor sokadszorra is elnézést kértem és minden jót kívántam...Mr. Cochrane-nek , akkor már én is éreztem, hogy mennem kell. Tényleg . Szerencsére Willie bácsi jót mulatott és nem tesz semmit kiáltással utamra engedett . Sajnos ebből kifolyólag nem nagyon emlékszem a Jura 16 évesére , amit ezalatt elkortyoltam, de gondolom olyan volt mint mindig . Másnap a lelkiismeretfurdalásom elvitt egy bárba , az egyik edinburghi top hotel whisky fészkébe , ahol Willie T. tiszteletére ledobtam egy igen idős Jurat . Talán az egyik legdrágább feles volt, amit életmben ittam  , le sem merem írni mennyibe került , de vállaltam a penitenciát :)

A BenRiach-GlenDronach standnál sajnos lemaradtam a GlenGlassaugh 1978 palackról ,pedig ez a Whisky Fringe top 10 whiskyjébe a közönségszavazás alapján befutott a második helyre a 90-es Pulteney mögött . Nem semmi ! Igaz, a régi 'glassaugh maltokat, már aki szerencsés volt annyira , hogy kóstolhatta , mindig is sokra tartották . Nem véletlen , hogy szinte az első dolga Billy Walkernek , a BenRiach mesterének az volt, hogy egy szép single cask sort varázsolt elő a szűkös raktárkészletből , bevezetve ezzel a GlenGlassaugh maltot a cégcsoport prémium termékeként . Remélem jut időm a közeljövőben ezzel a portsoy-i illetőségű lepárlóval foglalkozni , érdekes lesz figyelni , merre vezeti a Walker brigád a márkát . Itt találkoztam Alistair Walkerrel , aki Billy fia és képviseli a cég malt brandjeit világszerte . Nagyon jó arc a srác, kedvelem , reméljük eljut egyszer Budapestre is . Nála azonnal kihasználtam az alkalmat , hogy beleszippantsak az akkor alig pár napja piacon lévő új  GlenDronach 18 Year Old Tawny Port Finish szépségébe .

A harmadik alkalommal , most épp 18 éves korral kiadott portói utóérlelés megjelenésében az egyik legcsinosabb GlenDronach , tartalmában pedig egy 46 % -os alkoholerősségű , ragyogó színű , szirupos , lágy fűszerekkel bolondított  , frissen főzött szilvakompót levére emlékeztető , könnyen iható , gyümölcsö maltot kapunk. A pulton ott volt a valaha volt egyik legerősebb sherried malt alapsor legkitűnőbbje , a 15 éves Revival és a pazar 21 éves Parliament is . A BenRiach márkát a 15 éves Dark Rum finish , a 17 éves Solstice és a klasszikus BenRiach 16 Year Old képviselte . Utóbbi a legalkalmasabb arra , hogy a sokszor eklektikusnak látszó BenRiach palackozások közt alapműként meghatározzuk vele a housestylet . Egy könnyen iható , malátás, vaniliás, picit gyümölcsös , picit édes , közepesen testes malátawhisky . Friss és ropogós , korrekt korban . A harmadik nővér , a Glenglassaugh kihozta a kiállításra a Torfa nevű , nagyon fiatal, tőzeges whiskyjét , ami valljuk be, egyszerűen még nem volt kész erre a szerepre . Mármint arra , hogy a BenRiach tulajdonlásának első hivatalos Glenglassaugh kiadásaként , figyelemfelkeltő palackozásként szerepeljen . Az ötlet jó volt -tőzeges 'glassaugh-de picit elkapkodták ezt . Az utána következő , kicsinosított single cask sor már pazar volt . A Torfa mellett üldögélt hasonlóan fiatal társa, még a Stuart Nickerson idejében megszületett Evolution és a dobogóról alig lemaradó nagyágyú, az 1978-as vintage .

És akkor nézzük a tündöklő fiatalság csillagát , a tavalyi budapesti Whisky Show egyik legjobb kiállítóját , a sikert sikerre halmozó , minőségileg is elismerésre méltó Kilchoman standját ! Islay jelenleg még legfiatalabb lepárlója ( hamarosan átveszi ezt a titulust a Gartbreck farm lepárlója ) jellemzően ezekre a whisky találkozókra mindig naprakész whiskyket hoz . Így volt ez Pesten is tavaly, ahol gyakorlatilag a világpremierrel szinte egyidőben maga az alapító Anthony Wills mutatta be a legújabb Kilchoman malátákat . Azóta eltelt egy év és az igen szép elimeréseket bezsebelő 100 % Islay, a Loch Gorm és a Machir Bay is frissen , idősebben pózolt az asztalon . A láthatóan tudatosan felépített alapsor , a tisztán bourbon érlelt , helyi árpából készüló Kilchoman 100 % Islay , a sherry hordókból származó Loch Gorm és a vegyes , bourbon-sherry érlelt Machir Bay bemutatja a skót single malt whisky jellegzetes érlelési variációit , teszi mindezt a szemünk előtt felnőve, tőzeges Islay whiskyként . Azt hiszem , ez nem csak egy nagyon okos és szenvedélyes történet , hanem óriási lehetőség az alkoholkultúra iránt érdeklődők részére is . Egyik maltjuk jobb mint a másik , főleg ha mindig megemlítjük , hogy ezek nagyon fiatal whiskyk , jellemzően még ma is csak 5-6 évesek . Hol vannak még a kamaszkorok , az érettségi és a kiteljesedés ? Mindegyik variánst kóstoltam , azt kell mondjam a 2014-es Loch Gorm és a  100 % Islay tovább javult , a Machir Bay pedig , személyes kedvencemként , tartja a minőséget . Gondolkodás nélkül , bárki asztalára letehető bármelyik .

De amiért igazán időztem az asztaluknál , az a legújabb meglepetés . Kilchoman Port Cask Matured . Ugye , mondom , hogy tarol idén a portói érlelés és még lesz ma meglepetés a posztban ! Szóval , itt van ez a 3 éves , hivatalosan épp csak whiskynek nevezhető ital . 55 % -os alkoholerősségű Kilchoman , ami minden percét ruby port hordóban töltötte . Az ára igen borsos  a korához képest , ez az amit mindig felrónak a lepárlónak . Talán ezt a nézetet osztom én is , még akkor is , ha ismerjük a Kilchoman méreteit . De most nem számítanak ezek , nézzük , ízleljük a portói érlelt kis islay maltot . Elképesztően jól áll neki a rubint szín ! Illatában erő , a párlat ereje , lekváros gyümölcsösség , tőzeg , füst . Nagy a harc az alappárlat és a portói domináns aromái közt , de még ez is szórakoztató . Az ízében ugyanez vonul végig , személyes ízlésemnek megfelelő arány van a tőzeg és a gyümölcsösség közt . Wow . Nem, nem zseniális whisky . Semmi kiforrottság nincs benne , de ez tesz neki a legjobbat . Vibrál , erős , akar, de ezt is elegánsan teszi . Tudatos .Igen, fiatal,igen drága,igen hol van ez még a kiválótól ?! De nekem nagyon tetszik az irány, ez egy igen jó whisky már most is. Nem tudom , az évek során melyik karakter kerekedik feljebb a másiknál , de akármelyik is , remélhetőleg nem fogja maga alá gyűrni a másikat . Erre a whiskyre ha van esélyetek, csapjatok le . Érdemes lesz .

A Kilchoman standban nem csalódtam . Ha még azt is ide vesszük , hogy a Kilchoman Small Batch , ami tulajdonképpen egy hordóerősségű Machir Bay variáns ( ex Buffallo Trace bourbon hordók és sherry hordók kombójából ) bekerült a közönségkedvenc Top10-be , ahol a whiskyk kora 18-21-25 év közt mozgott, ahol 1978-as vintage volt dobogós, ahol egy klasszik Uiegeadail és egy vadiúj Highland Park trónolt , akkor kimondhatom , a Kilchoman már nem csak tehetség , hanem egy komoly márka, ami épp fejlődésének jelentős évei előtt áll . Le a kalappal Kilchoman, így tovább !

Alig szedtem össze magam a kis islay szörny után , máris egy olyan standnál találtam magam , ahol mindig nagy öröm a találkozás a pult mögött állókkal . A Douglas Laing & Co. asztalánál szokás szerint Jan Beckers vezető márkaképviselő és persze Fred Laing - Freddy bácsi - a tulajdonos fogadott . Kölcsönös örömködés után belevetettem magam a maltjaikba . Az eredeti Laing cég családi felosztása után Fred és lánya, Cara kezében maradt a cégnév és a Provenance , a Clan Denny , a Doule Barrel , jött hozzá a Director's Cut és az igazán egyedi csomagolású Old Particular palackozások . Szép , színes a kínálatuk , minden értelemben !

Náluk azonnal és nagy kiváncsisággal kezdtem a kóstolást egy 5 éves Aultmore malttal . Ennek a döntésnek az adott aktualitást , hogy a Whisky Fringe előtti napokban heves vita alakult ki egy Douglas Laing Aultmore palackozás kapcsán . Történt ugyanis , hogy felbukkant a tel-avivi reptér duty free shopjának polcain egy Aultmore XO (az Old Particular sorozatból ) névvel felcimkézett whisky . Azonnal kezdetét vette a kockák és a hardcore whisky rajongók közt a találgatás , részben , hogy mit jelenthet a cimkén az XO , részben pedig , hogy ez mennyire passzol a skót whisky szabályozási kereteihez . Felmerült , értelemszerűen , hogy esetleg egy cognac cask érlelt varicióról van szó . Van aki szerint az XO , a konyakkal kapcsolatos szabályozást alapul véve a whisky kora , belőve azt nagyjából hat évesnek . Volt aki szerint marketing trükk és semmit se jelent a két betű . Nagyon nem sikerült feloldani a kérdést , míg Fred Laing hozzá nem szólt a témához és autentikusan közölte , hogy az XO semmi más , mint utalás a hordó kiválóságára , egy szójáték ( nem emlékszem, melyik szóval irta le pontosan , talán "XtraOutstanding" vagy hasonló ) . Sokkal közelebb nem kerültünk a whisky korához és a kedélyek sem csillapodtak a " tudósok " közt ,de én azt hiszem , ez hasonló generációjú whisky mint az általam kinézett Provenance palackozás . A fiatal , sherried Aultmore maltok általában jók , igéretes ötletnek tűnt megbizonyosodni róla . Színében , aromáiban tökéletes példája a sherry érlelt whiskynek . Meglepően érett karaktereket hoz , még ha nem is sikerül kibogozni belőle az Aultmore igazi arcát , mint párlat ,mint whisky , remek hordozója a rátelepedő érlelésnek . Igazán tetszett ! Egy kis szulfuros felhang ,nekem még elviselhető . Szilva , szilvapálinka farcádi aszaltszilva ágyon , lágy étcsoki , a végén egy kevéske zöldséges kesernyésség . Rendben volt, ifjú Aultmore ismét bizonyított . Az extra ezúttal az volt , hogy ez az 5 éves Aultmore malt volt a cég ezredik palackozása .Még százat, ezret , Douglas Laing !

Legurítottam még egy tíz éves Craigellachie-t , szintén a Provenance sorozatból , de ez nem fogott meg , tele éretlen, zöldséges jegyekkel . Annál inkább tetszett a Isle of Jura 21 Year Old -Old Particular . Az 51.2 %-os alkoholerősség tökéletes volt a krémes, kicsit tőzeges ,füstös , régivágású Jurahoz . Kóstoltam egy 17 éves Arrant , szintén az OP sorozatból , aktualitását az adta , hogy a hivatalos Arran palackozások legfrissebbike és egyben legidősebbike, útban a nagykorúság felé , épp 17 évvel jelent meg pár hónapja .És nagyon jó Arran ! Mindkettő . Lecsúszott még az ikonikus islay blend , a Big Peat egy adagja és az új cégkedvenc , a speysidei blend, a Scallywag pár kortya . Utóbbi bizarr megjelenésével tovább bővítette a Black & White klasszikus skót terrierjeiből , az Arran westiejéből álló skót whisky kennelt . Remek stand, remek emberek , színes kínálat , nagyon jó whiskyk. Bőven elég .

De nincs megállás, tovább . Jött a Tomatin pultja . A Tomatin idén két maltjától is búcsúzott , kilépett az alapsorból a 15 éves és nagy szomorúságomra a 30 éves . Utóbbi a valaha volt egyik legjobb , legkorrektebben árazott , alapsorba emelt harminc éves malátawhisky volt ! Érkezett helyükre egy 14 éves portói utóérlelés ( naná, portwood ismét, figyeled ?) és egy 1988 Vintage . Mindkettő kint volt a standon , tulajdonképpen teljesen jól illeszkednek ebbe az új felállásba , de a 30 éves, az nekem nagyon fog hiányozni . Külön hangsúlyt kapott a Cú Bocan , a tőzegelt Tomatin , amihez nagy reményeket fűz a lepárló , hisz a Cú Bocan gyakorlatilag önálló brandet visz . Szokásos, skót whisky világban megszokott furcsa csomagolás, fiatal tőzegelt speysider. Annyira bíznak a sikerben , hogy azóta már kijött egy limitált , 1989 Vintage Cú Bocan is , ami elég elegáns húzásnak tűnik . Jól lehet sztorizni a whiskyvel , könnyen lehet vele dolgozni a pultban , ezért részemről rendben van .

Közvetlen a Tomatin mellett pedig ott volt a stand , ahova a belépést követően azonnal mentem . Ez volt az első dramom a Whisky Fringe során , direkt készültem rá . Mert a stand az egyik kedvenc lepárlóm asztala volt, a Springbank Distillery kínálatával . Azon belül is a legújabb , még piacra sem engedett Longrow Red 11 Year Old Port Cask palackkal . Ezt már tavaly megsúgták , hogy a Red széria, a Longrow új dizájnnal kijövő boros érleléseinek harmadik tagja , az ausztrál shiraz és a cabernet sauvignon finish után portói hordóból érkezik majd. Így is lett és kellemes meglepetésemre , az előző kettővel ellentétben ez nem csak pár évet utóérlelt Longrow , hanem full time port cask érlelés ! Teljes 11 évét portói hordóban töltötte . Ilyenkor esélyes , hogy a whisky felett átveszi az uralmat a domináns , boros jegyekkel teli karakteresség , de bevallom őszintén , a Longrow nagy kedvencem , vagyok vele annyira elfogult , hogy náluk ez ne zavarjon . Ezért az alábbi jegyzetekben ezt tessék figyelembe venni . De semmi extrém részlehajlás , ez valóban egy nagyon finom Longrow . A portói átlagos , de határozott jelenléte és a Longrowra jellemző kicsit nyers, kicsit bumfordi , tőzeges , vidékies karaktereivel . Tuti palackozás ! Szeretem ! Mellette üldögélt a szintén megújult külsejű 18 éves Longrow, másik örök kedvencem . És itt mutatták be hivatalosan a Springbank 18 Year Old új csomagolását is . A lila-fekete kombináció kissé szokatlan , mellette a Longrow lila elemekkel díszített fehér doboza, majd a Longrow Red piros betűs butellája zöld-fehér szívembe kisebb tüskéket döfött , ezért nem hagyhattam el a standot úgy, hogy ne kérjek a poharamba a 15 éves Springbankből , az egyetlen palackozásukból amin megjelenik a zöld szín . Hát, ejnye-bejnye ezekért a lilákért Springbank , de ettől még nagyon szeretlek . A stand naprakész volt , csinos , remek whiskykkel , számomra a személyes okok miatt is az öt legjobb pult egyike ( sorrend nélkül ezek a Springbank, a Kilchoman , a Hunter Laing , a Ben Nevis és a Douglas Laing , mindegyik más indok miatt ) . Ott volt persze a kínálatban a Springbank alapsora : 10 yo , 12 yo Cask Strength , 15 yo , 18 yo . A Longrow elitje: Red 11 yo Port Cask , 18 yo,és az alappalack  a megreformált Peated . Felbukkant a Hazelburn Rundlets & Kilderkins üvege és kint volt a Kilkerran Work In Progress VI. két , rózsaszín palackja is ( csak ,hogy fokozzuk a campbeltowniak furcsa, vidékies kapcsolatát a dizájnnal és a modern marketinggel) . Utóbbit régi ismerős , a mindig kedves és vidám Jenny Karlsson mutatta meg , akit innen is üdvözlök , hogy gyermeke születése után visszatért a whisky világába .

Utánuk a maradék standokat viszonylag gyorsan letudtam , köszönhetően ,khm, fáradtságomnak . Beköszöntem az Arran Distillery asztalához és gratuláltam a 17 évesükhöz . Hihetetlenül sokat komolyodtak , letisztult a kínálatuk , egyre szebb munkákat jelentetnek meg . Az Arran egy évvel a 18 évesük megjelentetése , az irodalmi értelemben vett nagykorúsága előtt a szememben már felnőtt .

Az Adelphi Distillery standjának aktualitást adott ,hogy a napokban hordóba került új lepárlójuk, a távoli Ardnamurchan Distillery első párlata , igy sok sikert kívántam nekik . Ők igen komoly sorral vonultak fel , főleg a 90-es évekből származó whiskykkel . Volt náluk 18 éves bourbon érlelt Glen Grant , 22 éves bourbon Glen Moray , 22 éves sherry érlelt Longmorn (ami egy igazi kis klasszis volt , tele jellegzetes és nemes aromákkal ,mint a politúrozott bútorra hasonlító illat , erős és fűszeres lecsengés ), 24 éves bourbon Bladnoch , 24 éves sherry érlelt Linkwood ( igen jó whisky ) és egy 25 éves , meglepően jó bourbon Glenturret . Komoly kínálat , minőségi munkák, eredményes jövő ,így tovább Adelphi !

Az Angus Dundee Distillers italaira már tényleg nem volt energiám , pedig a Glencadam tavaly kellemes meglepetés volt . Hozták a Tomintoult is és az Old Ballantruan márkát is még . A nap végén levezetésként a Drinkmonger standnál , ami a szervező Royal Mile Whiskies kistestvére , még bedobtam egy Valdespino Pedro Ximinez borocskát , ami egy nagyon szirupos, édes, keleti ízekkel teli pedro ximinez királyság , pazar de nagyon édes alternatíva tokaji aszúhoz szokott magyar borivónak .

Ez volt a 2014-es Whisky Fringe Edinburgh . Szokásos minőség , remek rendezvény , jó emberek , kiváló whiskyk , a részletekben is profi hozzáállás . Fokozhatnám még , de a lényeg , hogy ide mindig el kell jönnöm . Viszlát jövőre srácok !!