Idén is lesz Whisky Show Budapest !
2013. március 26. írta: Barman's Choice

Idén is lesz Whisky Show Budapest !

Tavaly ősszel ünnepelte ötödik születésnapját a magyar whisky szaküzlet , a Whiskynet . Az alkalomból egy nyilvános szülinapi partit tartottak a budapesti Karma Cafe különtermében , felvonultatva kínálatukat és bemutatva egyben új, közös együttműködésüket az említett vendéglátóhellyel . A vártnál sokkal nagyobb számban jelentek meg érdeklődők a rendezvényen , a parti szinte egy mini whisky show hangulatát idézte ( a rendezvényről készült képes beszámolót a Whiskynet facebook oldalán lehet megtekinteni ). A látogatók száma meglepte még a szervezőket is. Tavaly ez a rendezvény jutott a whisky szerelmeseinek . A folytatásról Szatmári Kati, a Whiskynet alapító-tulajdonosa mesélt .

TMH: Kati, kezdjük ezt a beszélgetést a tavaly szeptemberi születésnapotokkal.Az 5 éves Whiskynet 2012-ben a két megelőző évvel szemben nem egy whisky show-t prezentált partnereivel , hanem az év whiskys eseményeként egy születésnapi  partit . A belvárosi Karma Cafe adott otthont ennek és már a program első pillanatától nyilvánvaló volt , hogy az érdeklődés, az igény sokkal nagyobb mint amit ebbe a születésnapi keretbe bele lehet tenni.Kis túlzással a show látogatottságával vetekedett a kóstolni vágyó emberek száma. Hogy értékelitek így pár hónap elteltével azt a napot ?

Szatmári Kati :Akár hiszed, akár nem alábecsültük az érdeklődést, nem gondoltuk, hogy még a helyszínen is annyian váltanak pluszban jegyet. Arra számítottunk, hogy jobban eloszlanak az érdeklődők időben, azaz nem mindenki marad szinte végig, ahogy az történt. Mindezek ellenére csupa pozitív
visszajelzést kaptunk, mindenki nagyon jó fej és türelmes volt. Mi magunk is
nagyon jól éreztük magunkat.

60781_540737252609385_479661299_n

TMH : A whisky show  eredetileg minden második évre volt tervezve .Ezután a sikeres szülinap után felmerült e, hogy éves szinten is érdemes felvállalni azt ?
SZ.K.: Tartanánk az eredeti elképzelést, a két évente való megrendezést. Ausztriában is ez a rendszer működik immár 12 éve, sajnos a magyar piac sem indokolja az ennél sűrűbb megrendezést. Nem beszélve arról, hogy a normál feszített munkatempónk, leterheltségünk mellett, ez igen kemény plusz munkát ró ránk, szervezőkre.

TMH : Ezek szerint idén ismét lesz Whisky Show Budapesten ?

SZ.K.: A III. Whisky Show 2013.október 12-én, szombaton lesz, a szokásos helyszínen, azaz a Corinthia Hotel Aquincumban. Akik már biztosan visszajeleztek a külföldi partnerek közül: Ian MacWilliam a Glenfarclastól, Victor Kujawski az Inver Housetól és Jimmy Robertson az Angus Dundeetől. De természetesen még számos partnerünkkel állunk tárgyalásban.

560591_540737085942735_923568442_n

TMH : A skót whisky képzéseken alaptézisként oktatják , hogy a skót whisky
talán az egyetlen olyan alkoholfajta, amelyik a világ minden bárjában legalább egy üveggel megtalálható . Ezzel szerintem nem is mondanak túlzót , hiszen még Magyarországon is valamilyen formában , főleg az ismert blendek megtalálhatók évtizedek óta. Visszatérő kérdés, de mi a helyzet a single malttal? Tudunk bárról amelyik már erre rendezkedett be,mint a Drink Island és elindult a Ti és a Karma Cafe közös Whisky Bár projektje is.
SZ.K.: Magyarország ebben a tekintetben is mérföldekkel kullog a világ mögött. Épp ezért nagyon örvendetes tény, hogy megjelentek az általad említett kezdeményezések, vállalkozások. Máté Józsival, a Drink Island tulajdonosával az elejétől fogva igen jó személyes kapcsolatot ápolunk, hiszen a Whisky Neten keresztül ismertük meg egymást és csatlakoztak a Whisky Klubhoz, egy kicsit talán a mi ösztönző hatásunk is,hogy elindultak ezen az úton. A Karma Caféban is egy végtelenül nyitott, proaktív üzleti partnert tisztelhetünk.

556216_540737979275979_304574712_n

TMH : Pár hónapja nyilvánossá tettétek, hogy egyfajta saját palackozásként talán az eddigi tokajis érlelések hazai pozitív fogadtatása miatt , három ex-tokaji hordót is Skóciába küldtetek , hogy azokban malt whiskyt érleljenek .Aki követi a munkásságotokat, az egyből Bruichladdich,BenRiach,Benromach ,Arran lepárlók nevét emlegete lehetséges partnerként ehhez, de felmerült lehetőségként a bérérlelést végző klasszikusok mint pl a Springbank is. Ma már tudjuk, hogy a Benromach és az Arran a két partner . Mit lehet tudni erről, a hordókról , az érlelések és palackozások részleteiről ?
SZ.K.: Két hordó került az Arranhoz: egyik a tokaji Patrícius pincészet aszús
hordója, a másik az Oremustól egy szamorodni és aszú érlelésre használt hordó. Mindkét hordóba kb. 8 éves bourbon érlelésű whiskyt töltöttek, hasonló minőséget, mint amit a lepárló egyébként használ a finishelt alapportfóliójához. James MacTaggart lepárlómester szakértelme fogja meghatározni a palackozás időpontját, amit előre nehéz megjósolni, lévén nem tudjuk pontosan, hogy a hordók hogyan fognak hatni a whiskyre. Arran mikroklímáját tekintve, várhatóan itt gyorsabb érlelésnek leszünk tanúi, mint az északabbra lévő Benromachnál, ahová a Patríciustól küldtünk egy hasonló aszús hordót. Ezt 2005-ös, bourbon érlelésű Benromach whiskyvel töltötték meg.

577884_632203796796063_738849931_n

TMH : Öt év után kell e változtatni valamit a üzleti filozófián, a kereskedelmi csatornákon , milyen irányok vannak jelenleg számotokra,mint vezető whisky specialistának a hazai prémium alkohol piacon ?
SZ.K.: Aki fejlődni, haladni akar az élet bármely területén, az soha nem ülhet a babérjain karba tett kézzel. Mi sem tesszük. Számos ötletünk, elképzelésünk, tervünk van, amikről majd a vevőink is mind a kellő időben tudomást fognak szerezni. Az alap koncepciónk, ha úgy tetszik hitvallásunk azonban nem változott: minőséget elérhető áron. Mi nem csak áruljuk, de értünk is hozzá.
TMH: A honlapotokon vizitálva nem lehet nem észre venni , hogy a meghirdetett whisky kóstolóitok rendszeresen megismétlésre kerülnek, olyan jelentős érdeklődés irántuk . Ez a whisky népszerűségének vagy egy beérett üzleti tervnek köszönhető? Örömteli , hogy az eseményekről készült képeken látszik, hogy továbbra is van egy állandó mag és még mindig hangsúlyos a fiatalok részvétele ezeken . Jól látom, hogy végérvényesen sikerült megszólitani a fiatalabb korosztályt a whiskyvel ?
SZ.K.: Mi is nagyon örülünk a fokozott érdeklődésnek, ami azonban már a kezdetektől fogva megvolt, csak mi nem tudtuk fizikálisan lekövetni minden esetben. Igen, örvendetes továbbá az a tény, hogy a törzsvendégek mellett folyamatosan új érdeklődőket tudunk bevonzani - életkortól függetlenül - akikből aztán örömünkre ismét visszatérő vásárlók válnak.
TMH: Ennyi whiskyvel töltött év után a te személyes ízlésed változott ? Van jelenleg olyan housestyle, lepárló vagy konrét palackozás ami közel áll hozzád,szívesen fogyasztod, ajánlod?
 

SZ.K: Én mindig is nyitott voltam az új ízekre, kifejezetten kíváncsi, kísérletező
alkat vagyok. Az, hogy épp mit emelek le szívesen a polcról inkább az aktuális év-napszaktól függ és a pillanatnyi hangulatomtól, de egyre szélesebb repertoárból választok. Szeretem, ha érzelmileg is kötődöm egy whiskyhez, ami feltétlen így van a Glenfarclasokkal, Highland Parkkal, Edradourral és Islayval.Az év eleji szokásos készlet feltöltéssel rengeteg újdonság érkezett hozzánk: jelenleg 88, alig 3 hete felkerült újdonságunk van, egytől-egyig kiváló palackozás: Bruichladdich Cuveek, Douglas Laing palackozások,limitált Gordon&MacPhail kiadások, a Wilson&Morgan gyönyörűségei és persze új partnereink, az Angus Dundee és az Ian Macload kiváló termékei.

 

TMH : Köszönöm a válaszokat és a jó híreket . Októberben találkozunk!

 

Nos, kedves whisky rajongó barátaim . Október 12.-e  a dátum , a szokásos helyen. Kifogás nincs . Ott a helye mindenkinek , aki picit is kedveli a whiskyt . Maltot, blendet , bourbont , skótot, amerikait, írt, japánt . Jön a harmadik budapesti Whisky Show !!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fezmin 2013.03.26. 16:31:35

Mindig készen állok. :)

barman 2013.03.26. 16:45:50

Gyűjts:)

Fezmin 2013.03.26. 19:42:25

Mire?

barman 2013.03.27. 02:34:58

Mondjuk a tokaji érlelt Benromachra:)

Fezmin 2013.03.27. 13:45:58

Ja, hogy ja! Ja! :)
süti beállítások módosítása