Egy hosszabb,különösebb indokok nélküli kihagyás után ismét a Barman's Choice rovattal halad tovább a blog.Ez az a szekció ahol egyfajta blog-a-blogban stílusban a privát élményeimet,gondolataimat,kóstolási jegyzeteimet publikálom.Elég sűrű volt a június.Az utolsó Barman's Choice óta lenyeltem jópár kortyot és sok keserűséget.Van amelyiknek még érzem a lecsengését.Nem,nem a whiskyét.De majd elmúlik ez is..
Amúgy sem illik panaszkodni ha az ember Európa egyik leghangulatosabb fővárosában él,ha lassan egy újabb nagy mérföldkőhöz érkezik a karrierjében és fasza whiskyket ihat.Maradnék is inkább ezek méltatásánál.Ez a bejegyzés még nem az amelyikben szeretném majd bemutatni a munkahelyemet.Ez annak a pár napnak az összefoglalója,ami alatt a felgyülemlett gőzt engedtem ki egy hektikus nyárkezdet után.
Egész nap fülledt idő volt.Siettem haza,hogy végre lezuhanyozzak,megszabaduljak a ragadós,izzadt, vibráló idegességtől.Nem vágytam whiskyre,már előre megbeszéltem magammal,hogy hol ér majd az este.Csak egy Tanqueray-tonic,talán kettő,aztán haza..
Az elsőt mohón ledobtam a High street közepén.A másodikra már kényelmesebben elhelyezkedtem a Hotel Barceló bárjában.Az albán srác a pult mögött már ismert,megfelelő mennyiségű jég,a gin,meg egy Schweppes tonik fele.Lime.Frankó.Elüldögéltem,elbeszélgettünk.Még háromszor.Innen már csak haza.Ahogy megdumáltam magammal.De egy séta még belefér.Talán még beugrok a Caleybe.Egy éve nem jártam arra.De tényleg csak még egy..
A Caley Bar a Hilton whisky bárja.Elég szép szelekciójuk van,ennek megfelelően horror árakkal.Gondoltam amíg váltok pár szót a bartenderekkel,lecsekkolom mi változott a malt kínálatukban.Azért annyira már ismerhettem volna magam,hogy valamit biztos fogok találni amit "semmiképp nem lehet holnapra halasztani".Egy Longrow 1993 volt az végül.
Ezt a Longrowt így utólag akár ki is hagyhattam volna.Meglepően visszafogott,sápadt whisky benyomását keltette.Ha erről kellene megítélnem a Longrowt én is cinikusan kérdezném,ugyan hol van a híres tőzegfüst ebből az italból?!Félénk gyümölcsösség,az alkohol kivagyisága és gyáva kis füst.Azért elszórakoztam vele egy ideig.A pultnál mellettem angol üzletemberek élvezték a cégük által fizetett kényelmet és italokat.A Talisker, amit az amúgy impozáns whisky listából sikerült választaniuk tumblerben érkezett.Már akkor oda-,odapillantgattak rám,hogy én miért másfajta pohárban kapom a whiskyt,mit szagolgatok és egyáltalán,mi lehet a poharamba?Bátorítólag és pimaszul rájuk emeltem a kis kóstolópoharat.Slainthe Mhath haver!Ilyenkor azért már van idő játszani,tudtam,hogy előbb utóbb kérdezni fognak és esküszöm,hogy mindenféle kivagyiság nélkül vártam.És örültem neki,hogy hamarosan újabb embereket fogok tudni megnyerni a kulturált és igényes single malt whisky fogyasztásnak.Nagyképűség ide vagy oda,ez a szakma erről szól.És ennyi emberismeretem már volt.Különben is,miattuk csinálom:)
A kölcsönös bemutatkozások után,felmérve az ismereteiket pár célirányos kérdéssel,kíváncsiságuknak megfelelően egy átlagos Islay sorral gondoltam megismertetni őket.Valami IT konferencián voltak és a fél tucat angol közül kettő volt aki már eljutott évei során a Glenmorangie Original,Talisker és egy Bruchladdich 12 szintjéig.Úriember voltam,az első kör Ardbeg 10-et és a Caol Ila 12-t én álltam.Nem,nem számításból,hogy majd úgyis visszahívnak.Hanem mert az úr a pokolban is úr.És az elmúlt napok,hetek igencsak arrafelé értek engem..
Az Ardbeg olajos,édes-kátrányos füstje és a Cao Ila szexi citrusos,sós jegyei után egymás szavába vágva ecsetelték egymásnak emlékeiket.Igen,az emlékeiket.Mert az alkalmi kóstoltatás a Hilton bárpultjánál is az egyik legcélratörőbb edukációval kezdődött.Hogy megértsék,mi következik.Hogy megértsék,mire figyeljenek.Hogy mi ebben a szép.Mert minden ember más élményeket gyűjt magába élete során.Még a kollektív emlékezet mögött is ott lapulnak az egyéni emlékszilánkok.Mindenkinek mást jelent egy szó,mást üzen egy illat,más gondolatot ébreszt fel egy íz.És ha ezek az emlékek tartalommal bírnak,optimális esetben szép és pozitív tartalommal,úgy fogja magának egy kezdő whisky ivó dekódolni az első komolyabb maltjait.Az nem baj,ha egy ideig leragad egy stílusnál,a kíváncsisága előbb utóbb elviszi majd más ízek felé is.Megtapasztal,megkóstol,válogat és közben egyre jobban beleszerelmesedik a single maltokba.Így megy ez.Így van ez jól.
Angoljaim a két Islay után készen álltak a folytatásra.Akkor nagyjából azt gondolhatták,hogy az addig általuk ismert Johnnie-k,Singletonok és a tapasztalás csúcsát jelentő Talisker után végre kiderült számukra mi is a skót whisky igazi karaktere.Füst.
Addigra már én is mókásan éreztem magam,gondoltam a szigorú kóstolási rendet sutba vágom,csavarok egyet a történeten.Jöjjön valami más,valami egyszerű alapra épített boros behatás.Edradour Bodega Port.Mondjuk ez.Ez nem érlelés,teljes idejét portói hordóban töltött felföldi,nem fognak elveszni benne.Könnyen lehet majd követni a whisky ívét az első meglepődés után.
Rézvörös,narancsos szín.Ez tetszetős.Illatozik.Meggylekvár,bogyós gyümölcsök,édes dzsemek.Fineszes kis fűszeres illatfátyol alatt egy komplett gyümölcsös kert.Ízében..na itt álljunk meg picit.Magam nem rajongok az utóérlelések néha túlzásokba eső aromáiért.Van akinek a tőzeg nem jön be,van aki a modern whiskyk fűszerességét nem kedveli.Nekem a boros utóérlelések nem kedvenceim.Nem mondom,hogy nincs olyan amit ne szeretnék de többnyire nem az én világom.Ha erről a-amúgy ismerjük el-csini kis Edradourrról nem tudom,hogy whisky,simán elhiszem,hogy valami erős likőr,vagy bor.Bor valami kis furcsasággal.Szerintem ez nem jó.De nincs diszkrimináció,ha egy ital skót whisky,akkor azt támogatni kell!Részemről akkor ez a támogatás az Edradour felé letudva.Az angolok immár becsípve, az emlékeiket keresgélték a whiskyben,hogy aztán a nagymamák spájzaiban figyelő lekvárok és gyermekkoruk vidéki rokonlátogatásainak illatélményeiben megtalálják azokat.Közösen elérzékenyültünk,meghatódtunk,csettintgettünk majd hangosan kinyilvánítottuk,hogy egyszer élünk.Szabadjára engedtem őket,legyen amit Ti akartok..De én már csak egyet.Na jó,akkor még Richie is egy kört.De én már mennék..Na oké,Brian,de csak mert Neked tetszett a Caol Ila..Őszintén?Még az első körre odafigyeltem.A többire már nem bírtam.De az az első nem volt semmi.A kopaszodó harmincas fickó Manchesterből(talán Robert?:) valami fura érzékkel beválasztott egy 32 éves hordóerősségű Obant.A Hilton Caley bárjában egy adag nem a szokásos 2 cent,hanem egy feles.Egy kör 32 éves Oban a manchesteri Robert(maradjunk ennél,emlékeim szerint így hívták:) cégének belekerült egy emberes összegébe.Nagyvonalú volt,szó se róla.De megérte.Nekem mindenképp.
Erős,55%,valami törékeny van mégis már az illatában .Mint egy kandírozott gyömbér-mandarin kombó.Mindent uraló alkohol,kevés narancs,érett tölgy.Éget az íze,a gyümölcsösség már jobban helyezkedik,valami fémes,talán marcipán.Mandula?Keleti fűszerek és grapefruit.Nem egy belassult,unalmas ital ahogy a kora miatt hinnénk.Hangos,határozott whisky.A lecsengése szép,kiegyensúlyozott,hosszú.Nemes.De jó.Ezért megérte..
Talán volt még egy Glen Scotia(Gordon&MacPhail Cask Strength),egy szenvtelenül drága Glenfarclas és talán még egy idős Longrow.
Én már csak haza akartam jutni.Pedig annyira megfogadtam,hogy csak egy Tanqueray -tonic..
Hazafelé még útba igazítottam két francia lányt,akik a Wee Red Bar-t keresték.Nem volt semmi gond.Összeszedettnek éreztem magam,bár kissé meglephette őket az engem körüllengő whisky illat,sok esélyük nem volt máshoz fordulni az üres utcán.Különben is,tudom hol van az bár,itt mindjárt,egy utcával lejjebb.
Másnap csak,hogy megnyugtassam a lelkiismeretem,megnéztem a térképen végülis hol is van az az utca.Nem sokat tévedtem.Csak egy utcát.Meg egy kerületet.
Remélem azért odaértek épségben..
