A független ikonok-Independent Bottlers Challenge 2010
2010. szeptember 10. írta: Barman's Choice

A független ikonok-Independent Bottlers Challenge 2010

Folytatva a 2011-es év ikonjairól szóló beszámolót most a szakmagazin független palackozókra vonatkozó ítéleteit fussuk át.

A független palackozók (IB) versenye önálló kategóriává nőtte ki magát az elmúlt fél évtized alatt.Köszönhető a nagyon magas színvonalú whiskyjeiknek és ritkaságaiknak mára szinte a független palackozók diktálják az igazi tempót.Az évtizedekkel korábban beraktározott maltok amik mára ritkasággá váltak és a többnyire hordóerősségű,természetes whiskyk rajongótábora egyre csak nő.Sok IB mára nem csak kereskedik de lepárlókat vásárol,tulajdonol,fejleszt és a blended whiskyk piacán is nagy részt letud fedni a világpiacon.

Az Independent Bottlers Challenge győztesének kiválasztása úgy történik,hogy a zsűri vakkóstoláson pontozza a nevezett whiskyket.Régiókként vannak felosztva a whiskyk és azon belül kor szerint szekciókra bontva bírálják őket.Arany,ezüst és bronz plakettel dijazza a pontszámok alapján a kóstoltot italokat majd a szekciókon belül a legnagyobb pontszámot elért whisky palackozója kapja a díjat.Az év ikonja a kategóriában értelemszerűen az összes nevezett és kóstolt malt legmagasabb pontját elérő palackozó.Ez alapján az idei győztes:

INDEPENDENT BOTTLER OF THE YEAR

Berry Bros. & Rudd

Campbeltown : Independent Bottler of the Year

William Cadenhead Ltd

12 YEARS & UNDER GOLD - Hazelburn 9 Years Old - William Cadenhead Ltd
SILVER - 126.2 Puff the Magic Dragon - Scotch Malt Whisky Society
BRONZE - NC2 Springbank 1996 - Duncan Taylor & Company

13-18 YEARS OLD GOLD - Glen Scotia 18 Years Old - William Cadenhead Ltd
SILVER - Glen Scotia 18 Years Old - Douglas Laing & Co.
BRONZE - Glen Scotia 1992 - Dewar Rattray Ltd

19 YEARS PLUS GOLD - Glen Scotia 1977 - Dewar Rattray Ltd
SILVER - Rare Auld Glen Scotia 1991 - Duncan Taylor & Co.
BRONZE - No bronze was awarded in this category

Highland : Independent Bottler of the Year

Dewar Rattray Ltd

12 YEARS AND UNDER GOLD - Caol Ila 2000 Berry Bros. & Rudd
SILVER - Laphroaig 1998 - Dewar Rattray Ltd
BRONZE - 127.1 Harbourside Barbecue - The Scotch Malt Whisky Society

13-18 YEARS OLD GOLD - Bowmore 1994 - Berry Bros. & Rudd
SILVER - Bowmore 13 Years Old James - MacArthur & Co
BRONZE - NC2 Laphroaig 1997 - Duncan Taylor & Co

19 YEARS PLUS GOLD - Caol Ila 1980 - singlemaltsdirect.com
SILVER - Caol Ila 1979 - Berry Bros. & Rudd
BRONZE - Bunnahabhain 30 Years Old - Ian Macleod Distillers Ltd

Islands (non Islay) : Independent Bottler of the Year

Gordon & MacPhail

12 YEARS & UNDER GOLD - Ledaig 2005 - Berry Bros. & Rudd
SILVER - Ledaig 11 Years Old - William Cadenhead Ltd
BRONZE - Highland Park 1998 - Dewar Rattray Ltd

13-18 YEARS OLD GOLD - Scapa 1993 - Gordon & MacPhail
SILVER - Highland Park 13 Years Old - Douglas Laing & Co.
BRONZE - Ledaig 13 Years Old - William Cadenhead Ltd

19 YEARS PLUS GOLD - Runrig Highland Park 1987 - Duncan Taylor and Company
SILVER - 4.143 Honey on Hot Stones - The Scotch Malt Whisky Society
BRONZE - Secret Stills 1.2 1986 - Gordon & MacPhail

Islay : Independent Bottler of the Year

Berry Bros. & Rudd

12 YEARS & UNDER GOLD - Caol Ila 2000 - Berry Bros. & Rudd
SILVER - Laphroaig 1998 - Dewar Rattray Ltd
BRONZE - 127.1 Harbourside Barbecue - The Scotch Malt Whisky Society

13-18 YEARS OLD GOLD - Bowmore 1994 - Berry Bros. & Rudd
SILVER - Bowmore 13 Years Old - James MacArthur & Co.
BRONZE - NC2 Laphroaig 1997 - Duncan Taylor & Co.

19 YEARS PLUS GOLD - Caol Ila 1980 - singlemaltsdirect.com
SILVER - Caol Ila 1979 - Berry Bros. & Rudd
BRONZE - Bunnahabhain 30 Years Old - Ian Macleod Distillers Ltd

Lowland : Independent Bottler of the Year

The Scotch Malt Whisky Society

12 YEARS OLD & UNDER GOLD - Whisky Galore Auchentoshan - Duncan Taylor and Co.

13-18 YEARS OLD GOLD - 25.54 Dressed to Impress - The Scotch Malt Whisky Society
SILVER - Bladnoch 17 Years Old - Ian Macleod Ltd
BRONZE - Littlemill - MWBH Bottling Co.

19 YEARS PLUS GOLD - 97.20 Around the World in 80 Noses - The Scotch Malt Whisky Society
SILVER - St Magdalene 1982 - Berry Bros. & Rudd
BRONZE - The Octave Cameronbridge 1978 - Duncan Taylor & Co

Speyside : Independent Bottler of the Year

Berry Bros. & Rudd and Robert Graham

12 YEARS & UNDER GOLD - Glenrothes 12 Years Old - Ian Macleod Distillers Ltd
SILVER - NC2 Craigellachie 1999 - Duncan Taylor & Co.
BRONZE - Auchroisk 1999 - singlemaltsdirect.com

13-18 YEARS OLD GOLD - Dancing Stag Speyside Distillery - Robert Graham Ltd
SILVER - Spiced Apples - Wemyss Vintage Malts
BRONZE - Aberlour 1993 - singlemaltsdirect.com

19 YEARS PLUS GOLD - Glen Grant 1972 - Berry Bros. & Rudd
SILVER - Glen Grant 20 Years Old - Douglas Laing & Co.
BRONZE - Glen Grant 1974 - singlemaltsdirect.com

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ez volt az év-szeptember « The Maltbank Herald 2010.12.19. 11:22:17

[...] a single malt whisky kategóriákra osztott versenyében illetve összeredményt tekintve.A totális győzelmet a Berry Bros.and Rudd tudhatta magáénak.Ha valaki ismeri a Berry Bros Own Selection nevű válogatásaik [...]
süti beállítások módosítása