Palackposta
2010. június 19. írta: Barman's Choice

Palackposta

Az idei évben kiemelt figyelmet kapó Springbank Distillery illetve a tulajdonos cég(Springbank Distillers-J&A Mitchell) nem csak a lepárlónak nevet adó malt és testvérei,a Longrow és a Hazelburn maltok révén kerül a hírekbe.

2000-ben a cég megvásárolta a Glengyle lepárlót továbbra is a campbeltowni whiskykészítési hagyományokat életben tartandó megfontolásból.A felújitások és a rekonstrukció során a nem túl távoli Ben Wyvis lepárlóból beszerzett lepárlóüstök és a spiritsafe,spirit receiver illetve egyéb berendezések helyre kerülése után 2004 tavaszán megtörtént az első lepárlás.Ezzel 125 év után ismét hivatalosan is megnyílt egy lepárló Campbeltown területén.Ez az alkohol 2007-ben a törvény által elő irt három évnyi tölgyfa hordós érlelés után Kilkerran néven mutatkozott be a közönségnek.Azért nem a lepárló nevét viseli a malt mert Glengyle néven a Felföldön egy másik cég már a piacon tart egy blended whiskyt.A Kilkerran palackba kerülésével a campbeltowni whiskyk száma ötre emelkedett.Tisztelet a Mitchell családnak akik a legtöbbet teszik a campbeltowni hagyományok életben tartásáért.(Springbank,Longrow,Hazelburn,Kilkerran és az ötödik a Glen Scotia a Loch Lomond Distillery Co. tulajdonában.Utóbbiak készítik az emltett Glengyle blended whiskyt is).

A Kilkerran az első lepárlás után hat különböző hordót is megtöltött amiket 2014-ben fog hivatalosan lepalackozni.Ezek a hordók korábban oloroso,fino sherry,portói,madeira,rum és bourbon hordók voltak.Egyedi rendelésekkel már előjegyezhetők.A hosszútávú terveknek megfelelően a 2007-es,3 éves elsőmegjelenés után egészen 2016-ig a Kilkerran a Work in Progress név alatt jelenik meg.2016-ban,az akkor majd 12 éves Kilkerran lesz a standard palackozás.A 46%-os whisky tavaly öt évesen jelent meg először Work In Progress név alatt most pedig itt van a második(idén logikusan akkor hat éves) kiadás.A palackozott mennyiség a tavalyi kb 12 000 után most kb 15 000-re nőtt.

A Palackposta nevet kapott bejegyzés lehet,hogy idővel a Whiskypress rovat aktuális időszak új palackozások megjelenéséről hírt adó poszt sorozat lesz.Meglátjuk lesz e elegendő whisky időről időre ami biztositja a rovat frisseségét.A Duncan Taylor független palackozón nem fog múlni.Most öt palackozással növelték neves sorozataikat.A jniusi adagban egy whisky a NC2 azaz a saját lepárlójukban érlelt,színezékmentes,nem hűtve szűrt,általában 10-15 éves hordóerősségüek sorozatába tartozik.Ezúttal egy 1999-ben párolt,10 éves Craigellachie emeli a színvonalat.

A másik négy single malt az OC sorozat azaz annak a különleges érlelésnek ami az octave illetve a quarter cask tipusú hordókban történik.Az octave hordóból kb 70 palacknyi ital tölthető ki,a quarter caskből kb 150.Az octave tipusban utóérlelt whiskyk íze lendületesen megváltozik,nagyon érdekes és mókás ízlelni ezeket a kiadásokat.A kóstolásoknál is a jegyzetek "előtte" és "utána" módon vannak lekóstolva,lejegyzetelve.Ebben a sorban most a következő maltok jönnek ki:

OC Tomatin 1976 33yo 48.2%
előtte: narancs, menta, fűszerek, száraz, csokoládés
utána: lime, menta, karamell, fenyő,
OC Glenrothes 1969 40yo 45.8%
előtte: édes, vanillia, gyümölcsös, száraz, száraz széna
utána: mazsolás, karamella, Cherry cola, hosszú édes finish.
OC Royal Lochnagar 1986 23yo C.571099 51.9%
előtte: könnyed, citrus, száraz, gyógynövények
utána: gyümölcs,mandula, barack, narancs, mazsola, sherry
OC Glen Grant 1972 37yo C.444486 51.8%
előtte: száraz, körtés, citromos,szénás
utána: párolt gyümölcs, mogyorús, olivás, toffee
Érdekes,nem?A képeken az octave hordók és az Octave and Quarter Cask sorozat elegáns,egyszerű,letisztult dizájnú palackjai és cimkéi két korábbi megjelenésen.

És ha már aktualitások ezt mindenképp szerettem volna megmutatni személyes okok miatt:))

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása