Special Releases 2013
2013. szeptember 19. írta: Barman's Choice

Special Releases 2013

Sírjunk . Vagy nevessünk .Megjelent a Diageo évente kiadott speciális sorozatának 2013-as adagja .

Az ember tényleg nem tudja , bosszankodjon e azon , hogy nincs olyan helyzetben , hogy az idei tíz palackozás közül egy sem kompatibilis a pénztárcájával vagy mosolyogva konstatálja ahogy a szokásos, szeptemberi forrongások a csúnya Diageo árpolitikája ellen ellepik az összes whiskyvel foglalkozó felületet .

Semmi újdonság nincs abban , hogy az apadó készletek évről-évre magasabb árakat generálnak . Nyilvánvaló volt az is , hogy ha a tavalyi Brora vagy Port Ellen árak nem lettek volna eléggé horrorisztikusak , előbb-utóbb valamelyik olyan árcédulát kap , amiért testvérek közt is lassan egy komolyabb autót vagy egy garzonlakást kap az ember . No, 2013 -ban eljött ez az év is . Mondom , ebben semmi meglepő . Ahogy a logika azt diktálta , hogy abban sem lesz semmi sokkoló , ha ezek a bezárt lepárlókból származó whiskyk lassan matuzsálemi korba érnek és más készlet nem lévén , a Special Release aktuális palackjai közt lesz olyan , ami több időt töltött hordóban mint jópárunk kétlábon a Földön . Ez az év szintén eljött . Sejteni lehetett , hogy idővel sorra kerülnek a sorozatban azok a lepárlók is , amikre eddig nem sok figyelem jutott . Minden évben van egy vagy kettő ilyen malt whisky a sorban . És még mindig vannak olyanok, akikre az ember nagyon vár . És reménykedik , hogy ha az igazi kedvenc belép a sorba , - ha nem is "emberi " de - pár év alatt kigazdálkodható ára lesz ...

Az árképzésről való filozofálgatások helyett , kerülve a hájpolást , nézzük egyszerűen a tényeket . A 2013-as Special Release tíz whiskyvel áll fel . Köztük a szokásos Brora és Port Ellen , a Caol Ila , a Lagavulin és a Talisker . Ők a keménymag . Melléjük csatlakozik évente pár meglepetés palackozás . Idén végre megjelent egy Oban , nem is akármilyen korral , a Diageo betette a sorba a kelet-ázsiai piacokon remeklő Singleton márka  európai variációját , ott van a világ vezető whiskyjének, a Johnnie Walkernek a szíve , a Cardhu egy koros palackozása és egy bezárt lepárló komoly évjáratú maltja , egy Convalmore .

Nézzük betűrendben !

Brora 35 yo

A világ egyik legritkább malt whiskyjének számító sutherlandi kincs , az oldschool stílus emblematikus itala , a highlandi vadmacska idén 37 éves korral jelenik meg . Refill American Oak és European Oak hordókból származik , alkoholerőssége 49.9 % -os . 2944 palackkal dobtak ki belőle , az ára pedig 750 GBP . A Brora single maltot érdemes gyűjteni . Bár az ára nagyon magas , a klasszikus old-fashioned Brora elmúlásával lezárul végleg egy fejezet a skót whisky történelmében .

Enyhén olajos , aranysárga megjelenés . Tiszta , friss beköszönés után megmutatja aromákban gazdag mélységét . A gyógynövényes , gabonás alap felett klasszikus krémes , meleg viaszra és vanilia pudingra emlékeztető jegyek . Az egészet belengi egy szolid füst. Diós , vaxos jegyek , lépesméz és pirított kókusz . Később érkezik egy friss , tengeri fuvallatnak leírt enyhén sós érzet . Vízzel a vaniliás jegyek háttérbe szorulnak a vaxos , mézes jegyek mellett . Ízében sokkal édesebb mint amit az illatok ígérnek . Kandírozott narancs , citromhéj , friss eper keveredik gyönyörű egyensúlyba egy enyhén sós karakterrel . Nyirkos hajnali tengerparti sétát idéznek ezek a sós, fás jegyek . Lecsengése kissé száraz , élvezhető . Füstösség vezeti le a friss , mentás csokoládéra emlékeztető élményeket és herbális fűszerességet .

brora_35yo_2013

Caol Ila Unpeated Stitchell Reserve

A Caol Ila már évek óta a tőzegmentes , úgynevezett highlandi stílusú maltjaival van jelen a Special Release sorozatban . Volt amikor korjelöléssel jelent meg , volt amikor nem . Idén a lepárló egy korjelölés nélküli , tőzegmentes, refill American Oak, rejuvenated American Oak és ex-bodega European Oak hordókból kikerülő Caol Ila-val tiszteleg Billy Stitchell előtt , aki a lepárló igazgatója évtizedek óta . Mr. Stitchell idén nyugdíjba vonul , így ezt a palackozást a Diageo neki dedikálta . Messze a legelérhetőbb árú whisky az idei sorból , 70 fontot kóstál . Alkoholerőssége 59.6 % -os .

Oliva olajos színekben fénylik . Közepesen testes ,olajos whisky. Illatában hozza az erre a magas alkoholtartalmú, unpeated Caol Ila palackozásokra jellemző erős , ütős, alkoholos beköszönést . A friss, aromás , ropogós zöld gyümölcsök és citromhéj kesernyéssége mellett felbukkan egy lágy édesség is .Ezt a víz jobban kiemeli , kiegészítve egy mézes, diós,melaszos élménnyel , kis gyümölcsöséggel és egy leheletnyi füsttel . Íze határozott , erős , intenzív . Uralja az alkohol , hozza az ismert fenolos jegyeket . Édes fűszeresség vezeti át egy kesernyés, diós , égetett cukros világba . Vízzel ezek az ízek csak erősödnek . Lecsengése ennek megfelelően száraz , fűszeres ,keserédes aromákkal . Az élvezhető egyensúlyról kekszes , mogyorós jegyek gondoskodnak .

caol_ila_2013

Cardhu 21 Year Old

A Cardhu a Johnnie Walker alapmaltja . A lepárló mint spirituális otthona a blendnek és a márkának tiszteletreméltóvá teszi ezt a kis speysidei maltot . A gazdái gondoskodnak is róla , hogy megjelenése is mindig elegáns legyen . Talán az egyik legegyedibb palackja a Cardhu maltoknak van . A Special Release sorba egy 1991-es évjáratú 21 éves érleléssel lép be. Ex-bourbon american oak érlelés , 54.2 % -os alkoholerősség , 6000 palacknyi mennyiség . A kifinomult csomagolással együtt biztos siker lesz . Az ára az európai luxuspiacon korrektnek hangzik , 160 fontba fog kerülni , ami a travel retail szegmens árait is ismerve , egy ilyen felturbózott márkanévnél akár reálisnak is nevezhető. Ráadásul egy 21 éves malt whiskyről beszélünk . A hátteret ismerve én ezt elfogadhatónak tartom.

Patinás arany ,borostyán szín . Könnyed test . Szégyenlősen nyílik . Visszafogott , félénk illatok . Krémes , édes majd egy erősebb virágos , illatos élmény . Füge , rumos-mazsolás jégkrém, almahéj,méhviasz majd vaniliás, malátás, kekszes illatok . Vízzel kerekednek a jegyek , jellemzően gyümölcsösség , mandarin uralja. Ízében megmutatja erejét , de ez mellett tiszta ,lágy és kifinomult is egyben . Majd váratlanul egy szép fűszereséggel fekete cseresznye , omlós, vajas keksz , étcsoki és melengető csípősség bukkan fel . Ezeket a víz finomítja , de megmarad a zamatosság. Mint egy friss gyümölcssaláta amit ural egy határozott, de kellemes csípős fűszer . Hosszú, aromás lecsengés . Mandarin , narancsolaj , cédrusok . Száraz és elegáns , mint az az apró füst ami felbukkan a legvégén .

cardhu21

Convalmore 36 Year Old

A Convalmore már egy jó ideje nagyon ritka jószág OB palackozások tekintetében . A lepárló rég bezárt , jelenleg a William Grant & Sons használja raktárként ( jópár hordónyi Glenfiddich és Balvenie van az épületekben ) bár a brand és a készletek továbbra is a Diageo tulajdona . A Convalmore ritka mint malt whisky , története során blendekhez készítették . Dufftowni alapítású lepárlóként olyan földikkel büszkélkedhet mint Mortlach , Glenfiddich , Dufftown , Glendullan,Balvenie , Parkmore . De nem lehet mindenki szerencsés , a Convalmorenak nem jutott szép karrier . A Special Release sorba emelése csak annyiban meglepetés , hogy sokkal komolyabb whiskyk várnak még a sorukra a Diageo portfólióból , hogy bekerüljenek a szériába . A Convalmore 36 yo 1977-es évjáratú , refill american oak érlelt , 58 %-os alkoholerősséggel bír . Összesen 2980 palack jelenik meg belőle  . Az ára 600 font , nevetséges a Convalmore reputációjához képest . És ezt nem pozitivumként jegyzem meg . A kora és ritkasága adhat okot egy erősebb árra , de a megjelentetett mennyiség és a minősége semmiképp . Ezt még akkor is tartom , ha egy olyan lepárlóról beszélünk , amelyik valószínüleg soha nem fog már termelni . Legalábbis az eredeti felszerelésével biztos nem, mert azt már leszerelték . A whisky-boom adhatna esélyt a felújítására, remek blend alapanyag lehetne , de azt hiszem a Grant család bőven megelégszik azzal , hogy tárolókapacitásának egy részét lefedi a Convalmore épületekkel, a Diageo meg ,mint márkatulajdonos és készletgazdálkodó , minek erőltesse közel harminc másik mellett ? A csomagolás egyébként hajaz egy kicsit a hetvenes évek stílusára , mondjuk ki , jól néz ki ez az "old fashioned" külső .

Élénk borostyán szín , könnyed olajosság . Mályvacukor és lágy tejkaramella ágyaz meg egy eukaliptusz olaj és bőr illatára emlékeztető hangsúlyos jegyeknek . Trópusi gyümölcsök , malátás jegyek , lehetnyi füst . A víz kiemeli a karamellát , frissebbé teszi az eltűnő gyümölcsösség helyére lépő mentolossággal együtt . Íze olajos, szirupos , elterül a szájban . Édes és ánizsos . A szárazságát bors, só , kevés füst mutatja meg . Vízzel lágyabb , mentásabb , édesebb . Lecsengése szépen kiegyensúlyozott, a végén egy szokatlan,furcsa parfümös füstösséggel .

convalmore36

Lagavulin

Valaha a Lagavulin volt a füstös, skót maláta whiskyk vezető brandje , aztán szép lassan lekörözték a szomszédai . Nem minőségi kérdésekben , sokkal inkább termelési sebességben,marketingben , frissességben . Ennek ellenére a Laga viszonylag jól megúszta azokat az eséseket , amiket az eladási rangsorban szenvedett el . A 16 éves verziója világszinvonalú , a koros maltjai egészen egyszerűen a valaha készített legjobb whiskyk közt vannak , a pedro ximinez érlelésük pedig maga a harmónia . És ott van a 12 éves Lagavulin , ami egy teljesen más oldalát mutatja meg a párlatnak illetve whiskynek. Ez a 12 éves verzió rendszeresen szerepel már jópár éve a Special Release sorozatban . Időnként melléje csatlakozik egy idősebb testvér , legutóbb például a Lagavulin 21 year old . Idén ismét itt a sorban a 12 yo és a koros párja nem kevesebb mint 37 éves !

Lagavulin 12 Year Old

Refill american oak , 55.1 %-os alkoholfok . A legfiatalabb OB Lagavulin , de egyben a legerősebb is. 80 font az ára , ami magasabb az eddigieknél és kissé túlárazottnak tartom . Színe halvány , zöldes-arany .Olajos test . Puha , csábító . Lassan kikristályosodik a piros bogyósgyümölcsökre jellemző illatok többsége . Melengető , zamatos , füstös édesség jellemzi . Tábortűz , tőzeg , elégett gyufa . Felbukkan még olajos trópusi gyümölcs is. Vízzel ezek az illatok lágyabbak ,jobban kikerekedik a fiatal , erős maltokra jellemző édesség . Szárított gyümölcs, mazsola, fa füstje kíséri . Íze elsőre sós , száraz , poros . Szép egyensúlyban az édesség és a savasság. Tiszta és friss , mint a zöldfűszeres olivaolaj . Tárkony, rukkola saláta borsossága. Égetett jegyek . Vízzel könyedébb . Édesebb , ánizsos . Édeskömény, megégett lekváros szelet . Lecsengésben egyszerre édes és sós, zamatos, csípős füst uralja . Melengető ,étvágygerjesztő ánizs a vége .

lagavulin_12yo2013sr

Lagavulin 37 Year Old 1976

Refill american és european oak , 51 - %-os alkoholerősség . Szép erő ebben a korban ! Az eddig megjelentetett Lagavulinok közül a legidősebb, 37 éves . Hihetetlen ! Ennek megfelelően az ára horror . 1950 font per palack ! Összesen 1868 palack jelenik meg, tehát valóban áll rá a limitált kiadás jelző . Mindazonáltal , hogy nincsenek kétségeim afelől , elfogy e és a gyűjtők felvásárolják e , érdemes egy picit azért logikusan gondolkozni . Ezzel az árral a Lagavulin 37 yo a legdrágább az idei sorban , megkockáztatom a valaha volt legdrágább Special Release kiadás . Több száz fonttal olcsóbb az idei Port Ellen a maga 34 évével és a ténnyel , hogy soha többet nem készül PE malt whisky . Több mint kétszerese az ára a Brora 35 éveséhez képest , ami szintén pár éven belül eltűnik . A Lagavulin pedig aktivan termelő lepárló jelenleg is . Elfogadom azt , hogy a mostani 37 éves Lagavulin a múlt század hetvenes éveiből maradt meg , és extrém módon kevés van belőle , de pár év múlva ahogy haladunk előre az időben , beérnek hasonló korra azok a Lagavulinok amiket mondjuk a nyolcvanas években pároltak le ,és így tovább . Na jó , nyilván mindig is többet fog érni az az ital ami 1976-ból származik , mint ami mondjuk 1998-ból, de azt hiszem a közel kétezer fontos ár nevetséges . A Lagavulin 37 yo gazdag borostyánszínű ,közepesen testes . Illatában mindent visz az erő . Gazdag és összetett aromák szabadulnak fel az alkohol alól . Nem egyszerű kivenni a lényeget, talán mentol , talán beef consommé . Kis füst , egy nemes szivardoboz belseje . Vízzel élvezetesebb és édesebb . Íze kerek ,tiszta . Édes-füstös kezdés , trópusi gyümölcsök , majd hullámokban érkezik méz , fenyőmag , sült gesztenye , melasz . A víz felhúzza a függönyt a füst alatt megbúvó édesebb , gyömbéres aromáknak . Lecsengése száraz és édes egyszerre , odaégett édes tészta és mindent átható füst . Robusztus, elegáns malt whisky . Határozott és kiegyensúlyozott ital , aminek vízzel higítva kapjuk meg teljes összetettségét.

lagavulin_37

Oban 21 Year Old

Rejuvenated American Oak és second fill ex-bodega casks. 58.5 %-os alkoholfok , 2860 palacknyi megjelenés .

Oban . Az egyik szürke eminenciás . A zongoracipelő . Sorolhatnám a hasonló jelzőket , amiket általában egy közösség csendes , kevésbé hivalkodó de roppant fontos tagjaira szokott illeszteni a véleményező közeg . Az Oban igen ismert és kedvelt malt whisky a Diageo portfólióból az amerikai kontinensen . A legtöbb bárban a világon , ahol van skót malt whisky , az Oban is nagy eséllyel ott lesz a polcokon . Konkrétan az Oban a legnagyobb mennyiségben eladott single malt a Diageo tulajdonolta malt brandek közül az Egyesült Államokban . Éves eladott mennyiséget tekintve globálisan az ötödik a Diageo listán a maltok közt . A látogatóközpontja az egyik legnagyobb forgalmat bonyolítja . Egyike az eredeti hatosnak , a Diageo híres Classic Malt sorából . Elmondhatjuk tehát , hogy az Oban nagyon fontos eleme a Diageo családnak .Mégsem kap soha akkora figyelmet mint pár túlértékelt társa .  Nagyon egyedi karakterei vannak , bár nem túl domináns egyik sem . Idő kell az Obant élvezni és érteni . Van benne egy jellegzetes kettősség, az édesebb és a tengeri aromák jellemzői közt egyensúlyozik . Az alapital 14 éves , létezik a Distiller's Edition kiadás montilla fino sherry érlelése , a legidősebb palackozása 32 éves volt és van pár limitált kiadású 20 és 18 évese is . Idén végre helyet kapott a Special Release sorozatban is , egy 21 éves verzióval . Személy szerint egy korosabbat vártam , mert a 32 évesük igen-igen komoly whisky . De az idei sorban a harmincasokból van elég . Jellemző , hogy kijön egy 21 éves , ritka megjelenés az Obantól , de a Lagavulin 37 , a Brora és a Port Ellen vagy épp a Talisker ismét nagyobb reflektorfényt kap ennél a megbízható, kicsi nyugati parti lepárlónál . Nem hiszem , hogy az Oban " bánja " ezt . Ez ő . A 21 éves színe a polirozott fa árnyalatait idézi . Testes whisky . Illatában olajos , édes , érett alma és friss tészta . Jön a tengeri frissesség , a száraz föveny illata . Idővel a nehezebb illatok is előjönnek , lenolaj , bútorpolitúr,tengeri só majd fűszeresség . A víz komplexebb édességet és lágy karamellás jegyeket hoz elő . Íze telt , likőrszerűen terül . Elsőre édes , vaniliás és karamellás , majd só, pisztácia és odaégett tészta követi.Idővel kevesebb sós aroma, több édesség . A víz jobban kihangsúlyozza és megtartja egyensúlyban a két domináns jellemzőt . Extraként étcsokis,mentolos, füstös gazdagsággal egészíti ki .Száraz , friss . Lecsengése hosszú és száraz . Édes és sós, zamatos és savanykás . Gyömbér, csokoládé, szegfűszeg, sós-olajos , olivás utóízzel . Bonyolult , ellentmondásos mégis gyönyörű tempójú malt whisky . Kettősségét szép egyensúly emeli ki . Az igazi malt whisky az őszhöz !

oban21

Port Ellen 34 Year Old 1978

A bálvány . Lassan már ebbe a kategóriába emelkedik - ha ugyan már nincs ott - a Port Ellen single malt . Köszönhetően annak , hogy a bezárt lepárló - Islay - tőzeg - és pár kimagasló palackozás kombó megspékelve a modern idők internetes megmondóembereivel olyan hisztériát keltett a whiskyjük körül , ami nem csak ikonizálta de aranyárba emelte a Port Ellent . Hogy aztán ugyanezek az emberek , akik tevékeny részesei voltak a bálványemelésnek ,most fintorogjanak azon , hogy a Port Ellen mennyibe kerül és , hogy annyira persze nem is nagy szám . Őszintén szólva én szeretem a Port Ellent . Annak viszont örülök , hogy soha nem ragadott el a hév amikor véleményezni kellett . Ittam elképesztően komoly PE-t és ittam átlagost is . Ha az ember megtartja a józanságát a hype ellenére , akkor azért lehet korrekt véleményt kialakítani . Az én véleményem az , hogy a Port Ellen egy nagyon komoly whisky bizonyos korszakból , a maradékot pedig top whiskyvé emeli a brandet körbe lengő hisztéria . Épp ezért nem szeretnék kitérni arra , hogy a mostani palackozás 1500 fontba kerül . Ez van . A készletek lassan de biztosan fogynak , a gyűjtők továbbra is viagra nélkül erektálnak ha elhangzik a whisky neve , a zsongás pedig adott az átlag fogyasztók ( értsd a normalitás és a csóróság kettősségében evickélő tömeg ) közti kommunikációban . Szeressük a Port Ellent , amikor csak esély van rá , kóstoljuk , ne sajnáljuk a pénzt egy-egy dramra ha elérhető , de mindig gondoljunk a családunkra , mielőtt megveszünk egy palackkal . Vagy lélegeztetőgépekre . Álszentségünktől függően , szabadon választva . Sajnos elmúltak azok az idők , amikor az ember fogcsikorgatva bár , de megvette a pár száz (!) fontos Port Ellent és biztos lehetett abban , hogy pár éven belül megduplázza a pénzét . Nem volt rossz időszak :)

Nézzük a tényeket . A 2013-as Special Release Port Ellen palackozása 34 éves , 1978-ból származik . Refill American Oak és refill European Oak hordókból válogatva , 2958 palacknyi mennyiségben jelenik meg , az alkoholfoka 55 % - os . Világos , néha antik arany árnyalatokba csillanó szín , olajos könnyedség jellemzi a megjelenését . Illata tiszta , óvatosan nyílik . Fa füstjébe csomagolt sötét karamella , majd hűsítő eukaliptusz és túlérett alma . A füst vezeti fel a zamatos , sós , testes húsos illatokat , hogy aztán édes mézzé , pörkölt gabonaszemek illatává és olajos, festékes , egy festőművész műtermét idéző élménnyé alakuljon át .Vízzel a füst dominál , olajos , mészköves mineralitás . Íze kitűnő . Édes és füstös egyszerre , intenzív citrus , citromhéj és vajas jegyek. Ez a gazdag, gyümölcsös édes-füstös élmény a fa száraz füstjébe burkolja a felbukkanó étcsokis aromákat.Újra felbukkan egy méz-citrom-só kombó.Vízzel édesebb, tisztább élmény, letisztult aromák . Több sós és fűszeres jegy . Lecsengése hosszú , tartós , intenzív . Zamatos egyvelege a sós és füstös aromáknak , mentával feldobva . Fenomenális, hatalmas és teljesen meggyőző Port Ellen. Elképesztő komplexitás ! A kifinomult illatok nem hagynak kétséget afelől , hogy az ízek kerekségével együtt ez egy hatalmas whisky . Tiszta citrus, csábító füst és sós, mézes édesség.

port_ellen_34yo2013sr

Singleton of Dufftown 28 Year Old 1985

Simán lehetne beugrató kérdés bármelyik alkohollal foglalkozó vetélkedőben , hogy melyik a három legnagyobb Diageo lepárló . Talán egyet , kettőt eltalálna az ember , de a harmadiknál tuti elbukna. Nos, a halálcsillag Roseisle és a csinos Caol Ila után a harmadik legnagyobb malt distillery a megacég gyűjteményében a Dufftown Distillery . Nagyon fontos, stratégiai szerepe van . Szinte teljes egészében elnyeli a termelését a blend kategória, jellemzően a Bell's . A komplexum komoly bioenergia termelést is végez , ellátja a közeli lepárlók veszteségeinek feldolgozását is . 24/7 munkarenddel dolgozik , vagyis folyamatosan termel . Single malt whiskyként a Singleton család európai rezidenseként jelenik meg . A The Singleton brand az európai, az amerikai és az ázsiai piacon más maltokat jelent . Mindegyiket a helyi igényekhez választották , így a Dufftown a kontinentális vevőket hódítja meg , a Glendullan a jenkiket , a Glen Ord pedig az ázsiaiakat . Egyik sem csúcs whisky , viszont olyan eladásokat produkálnak , hogy a szakemberek hangosan röhögnek ha valaki esetleg a whiskyk minőségéről kezd okoskodni . Ami nyilván nem jelenti azt , hogy rosszak a whiskyk , de egy ilyen átfogó , hatalmas piaci felosztásban a siker nem arányos a különlegességgel . A piaci elvárások nem egyedi karaktereket , bonyolult komplexitást igényelnek , hanem klasszikus, érthető , a sztereotipiáknak megfelelő whiskyket . Ezekben pedig a Singleton hármasikrek jók . Az idei , Specialba emelt Dufftown 28 éves , refill american oak , 52.3 % -os alkoholfokkal bír , 3816 palacknyi mennyiségben jelenik meg . Mély , antik arany árnyalatú , testes, olajos whisky . Illata érett alma, körte, talán méhviasz és gyógynövények közt váltakozik . Halvány füst , őszi gabona , egy poros könyvtár bőrkötéses , öreg papíros könyveinek jellegzetes illata . Narancsolaj, kikerekedik a virágos karakterek sokasága, később vaniliás, gabonás illatokká nemesedik . Vízzel sokkal lágyabb, malátás , kevés füst és kis viaszosság . Íze jellegzetes . Reggeli müzli mézzel, tejbe áztatva . Kevés mentol , malátás édesség . Vízzel elveszti testes olajosságát és uralkodóvá válnak az édes aromák . Élénk, fanyar lecsengés, kevés füsttel. Szép felépítésű és tempójú whisky . Egyszerre friss, lendületes, jellegzetesen malátás és jól érlelt , érett komplexitás . Ára 235 font . Kemény.

singleton28.2013sr

Talisker 27 Year Old 1985

3000 palackkal jelenik meg az idei Talisker Special Release . A Talisker mint eme sorozat alapító atyáinak egyike , privilegizált helyzetben van . Nem csak azért , mert a Special Release sorban mindig jól érlelt , szépkorú Taliskerek jelentek meg , hanem mert a brand a Diageo vezető single malt márkája . Ennek megfelelően a Singletonok mellett , de még náluk is sokkal komolyabb, önálló marketinget kapott . Hosszú idő után friss lendületet kapott a Storm megjelentetésével a kissé befáradt 10 éves verzió és merész húzással kijött egy portóis érlelés is tőlük ( Port Ruighe ). A koros kiadásaik pedig mindig is a felső kategóriába tartoztak . Ezt a színvonalat hivatott tovább vinni ez a 27 éves variáció . Láthatjuk a képen , nagyon modern külsőt kapott a Talisker ! 475 fontos árhoz már dukál is valami . 56.1 %-os alkoholfokkal büntet. Óarany , tiszta színű . Közepesen testes,olajos . Illatra klasszikus Talisker .Lágy, omlós tészta, édes,málnás, étcsokis . Fuvallatonként érkezik a füstös szellő. Vajas, zabkekszes, sütis melegség , szép bogyós gyümölcsök. Idővel gorombább cipőpaszta illat ami almás és méhviaszos jegyekkel birkózik .A víz felszabadítja a klasszikus vulkáni füstöt . Íze sós és édes . Hűsítő fűszeresség , gyömbér, szegfűszeg . Gazdag , telt szilvás, gyümölcsös jegyek . Gyantás, sűrű , égett fenyő . Vízzel lágyabb lesz a füst , édes-keserű . Hosszú , selymes lecsengés . Száraz étcsoki , füst és érett szilva. Klasszikus , kiváló Talisker . Hozza a jellegzetes vulkáni füstösséget és a maláta teljes aromaskáláját . Gazdag , telt , néha komor néha lágyabb . Játékos komolyság vagy komolytalan játék . Ha van ennyi pénzed játszani, hajrá .

talisker1985

Ezekkel a maltokkal vonul fel a Special Release 2013-ban . Egyre nehezebb megtalálni köztük a még felelősségteljesen megvásárolható példányt . Pedig igen komoly whiskyk is vannak köztük ! Összességében azt tudom mondani , hogy ha valakinek lehetősége lesz dramként hozzáférni bármelyikhez , ne nézze az árat ,kóstolja meg . Ha palackba gondolkodik valaki , érdemes felmérni , hogy félre tudjuk e tenni évekig az üveget , valóban biztonságban megtudjuk e őrizni mint befektetést . Ha valaki viszont a dolce vita jegyében bevásárol akármelyikből és felbontja , kérem hívjon meg ! Viszek egy hasonló korú , független palackozást ugyanabből a whiskyből . Aztán ha majd berúgtunk , együtt fikázzuk a Diageo árpolitikáját vagy a kispolgárok stílustalanságát . A lényeg , srácok , hogy az alkohol veszélyes hobbi . Felelősségteljes fogyasztásra buzdítok mindenkit . És még komolyabb megfontolásokra vásárlás tekintetében .

De sokkal fontosabb , hogy ne legyünk álszentek . Néha le kell dobni a láncot...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fezmin 2013.09.19. 12:02:08

Talisker képe lemaradt. :) Amúgy gyönyörűek.
süti beállítások módosítása