Szomorú hangulatú cím egy bejegyzés elé , kétségtelen . Ha valami véget ér hajlamosak vagyunk negatívan felfogni a bekövetkezett eseményeket . Pedig sokszor a vég egyben a kezdete is valaminek . Korrektül megítélni a dolgokat pedig mindig csak bizonyos idő elteltével lehet . Ennek a végnek , amiről a bejegyzés szól szintén két irányból felfogható értelme van . A gond vele csak az , hogy elkülönítsük az érzelmi és a racionális részt magunkba amikor megpróbáljuk értelmezni azt a hírt , ami borzolja a whisky kedvelők lelkét napok óta . A helyzet az ugyanis , hogy ami eddig pletyka volt és igyekeztünk nem elhinni de legalábbis bízni abban , hogy még sem történik meg ,valósággá válik napokon belül . Bár hivatalos nyilatkozat még nincs az ügyben , az üzleti élet nyelvezetében az eddig nyilvánosság elé került kommentárok gyakorlatilag előrevetítik a tényeket .

A Bruichladdich Distillery elkelt .

Az egyik legjelentősebb független lepárló többé már nem független . A vevő a francia Remy Cointreau .

A hír klasszikus példája annak , hogy ha sokszor kiáltunk farkast indok nélkül , akkor amikor az megjelenik , senki nem veszi komolyan . Már évek óta , szinte minden fél évben felbukkan egy-egy kósza pletyka , hogy egy meg nem nevezett Islay lepárló hamarosan gazdát cserél . Ilyenkor általában a Bunnahabhain volt az első , amit a " jólértesültek " nevesítettek a pletykák szereplőjeként , de szinte azonnal , második lehetőségként a Bruichladdich neve bukkant fel . Utóbbi még tavaly is közleményben cáfolta , hogy a cég eladó lenne . És az átlagos whisky rajongó számára ennyi elég is volt megnyugvásul . Hiszen a Bruichladdich felől mindig pozitív dolgokról lehetett hallani . Tíz év alatt egy elfeledés előtti pillanatban vegetáló lepárlóból a befektetők egy megkerülhetetlen ikont kreáltak a skót whisky világában . A bezárt , elhanyagolt főzde a szakmai hozzáértés , a szenvedély , a befektetett energia, a szokatlan marketing megoldások révén 2001 -es megvásárlását követően pár év alatt egy progresszív lepárlóvá fejlődött . A Bruichladdich eltéveszthetetlen palackjai , az egyedi színvilág , a furcsa sztorik  a palackozások mögött , a dinamikus kommunikáció , a bátran felvállalt különcség különlegessé tette a Laddie-t . A Bruichladdich irányítói pedig nagyon is tudatosan igyekeztek fentartani a brand imázsát és ami a nagy dolog , hogy tették ezt úgy , hogy közben nem csak a modern kommunikációs csatornák révén egy nemzetközi rajongói tábort hoztak életre , hanem a helyi közösség motorjaként szószerint a túlélést , az életet adták vissza Islay  egyik lemaradó térségének . A Bruichladdich az utolsó évtizedben a sziget második legnagyobb munkáltatója lett . 25 alkalmazottjával , az innovatív és hagyományos eljárások modern kombinációjával nem csak a helyi közösségnek adott munkát , hanem onnan a távoli , skót szigetvilág egyik falucskájából időnként tematizálta az egész skót whiskyipart , besöpört megszámlálhatatlan díjat a whiskyjeivel , fejlesztett , profitot termelt és közben lefektette a whisky jellegzetéssegiből hiányzó " terroir "-szemlélet alapjait .

A Laddie kezdeti sikereit nem csak annak köszönhette , hogy remek és elhivatott szakemberek vették a kezükbe , hanem a szokatlan csomagolásának és a néha hajmeresztő ötleteinek is . A lepárló kompenzálva a behatárolt raktárkészletük adta hátrányt , olyan utat választott az üzleti életben lényeges első pár év átvészelésére , ami zseniális húzásnak bizonyult . Fiatal malt whiskyket jelentettek meg  fura  palackokba zárva őket , megszámlálhatatlan utóérleléssel árasztották el a piacot , követhetetlen mennyiségben adtak ki szériákat és közben folyamatosan hangoztatták egyfajta rebellis attitűdjüket . Ezek és nyilván a whiskyjeik minősége a világ minden pontjára eljuttatta őket , trendet generálva a követőik közt és fanatikus Laddie rajongókat szerezve a márkájuknak mindenfelé . Az innovatív vagy maradva a saját meghatározásuknál, progresszív lepárló ezek mellett belekezdett egy másik , elfeledett Islay ikon, a Port Charlotte életrekeltésébe , megalkotta a világ legtőzegeltebb malt whiskyjeit , fejlesztett , sokkolt és mindig váratlan csavarokkal lepte meg a téma iránt érdeklődőket . Sőt, magát az iparágat és az üzleti életet is . Amikor már szinte evidenciaként rögzült mindenkiben a Laddie kozmopolita stílusa , köszönhetően a rengeteg utóérlelésnek , akkor bejelentették , hogy a helyi hagyományok felé fordulnak , helyi alapanyagokból fognak whiskyt készíteni és visszatérnek a természet és az ember közti összehangolt munka alapjaihoz . Ezzel igyekeztek megteremteni a borok világából ismert terroir -t a skót whiskynél is . Ez sem egyszerú feladat , hiszen amíg a boroknál egy-egy dűlő fekvése , atalaj , a szőlő , a napsütés , a helyi klíma mind megjelenik a végeredményben , addig a skót whisky árpa, víz , élesztő hármasra épülő léte az ilyenfajta jellegzetességekre kevés esélyt kínál . De ki más vágott volna bele ebbe ha nem a Bruichladdich ?

A helyi értékekre alapozó stratégia szinte pont ellentétes volt azzal , amit a Laddie a nyilvánosságnak addig jelentett a sok nemzetközi érlelésének köszönhetően . Pedig a terroir iránti elkötelezettség és a lepárló ezen irányba fordítása már a kezdetektől jelen volt a befektetők és szakmai partnereik elképzelésében .

És most , amikor már mindenki kezdte elfogadni , hogy a Bruichladdich stabilitása megkérdőjelezhetetlen , akkor volt az a pénz amiért a Bruichladdich eladta a függetlenségét . Szerencsére még volt arra módjuk , hogy megjelentessék az első , saját maltjukat ( értsd a 2001-es lepárló vásárlás utáni időszak első olyan malt whiskyjét , ami teljes egészében a jelenlegi tulajdonosok alatt készült el,került hordóba, érlelődött tíz évet és foglalta vissza a helyét a kínálatban mint vezető malt ) További furcsa fintora a sorsnak , hogy az egyik legutolsó Bruichladdich palackozás, egyben egy sorozat befejező darabja is , pont az Islay Barley széria záró kiadása lett . Az 50 % alkoholerősségű , szinezékmentes és nem hűtve-szűrt Bruichladdich Islay Barley Dunlossit akárcsak a korábbi megjelenések a sorozatban a helyi érték / terroir és a nyomonkövethetőség jegyében született . A koncepció , hogy az árpától a hordókon át a palackig minden mozzanat pontosan ismerhető legyen vagyis, hogy egy-egy adag csak egy birtok árpáját használja fel , elkülönítve legyen lepárolva, ne legyen házasítva más whiskykkel és viselje a helyi farm nevét ahonnan származik , üde színfolt és érdekes kis sorozat lett . Sajnos kevesebb figyelmet kapott mint kellett volna .

A fentiek tekintetében a hír tehát szomorú . Elesett egy független bástya . Pont amikor a legerősebbnek hittük .

De ha kicsit félretesszük az érzelmeket , akkor azt is mondhatjuk , hogy a Bruichladdich üzletileg és mindenhogyan egy sikertörténet , tehát befektetőinek szemszögéből ideális pillanatban került eladásra . Tökéletes időzítés. Amíg korábban a skót whiskypiac jelentős cégeinek ajánlatát a Laddie tulajok elutasították , addig jött egy francia cég ami olyan összeget ajánlott , amire nem lehetett nemet mondani . Mert nyilván ez volt az egyetlen indoka annak , hogy a cég gazdát cseréljen . Mi más persze ? Azért hiába volt a Laddie két arca a szakma legkiválóbb lepárlómestere Jim McEwan és az ötletgazdag üzletember Mark Reynier , a tulajdonosi szerkezetben ők is csak részvényesek voltak . Nyilván nem ezen a két emberen múlott , hogy egyel kevesebb független lepárló van most már ( vagyis lesz hamarosan ) Skóciában . Pedig számomra és gondolom sokak számára a Bruichladdich egyet jelentett például Jim McEwan-nal  vagy Mr. Reynier -rel és persze a Laddie közösséggel .

Az új tulajdonos a Remy Cointreau természetesen még nem nyilatkozott arról, hogy mi lesz a Bruichladdich jövője. A kimért kommentárjukból is csak annyi derül ki , hogy bővítették a prémium kategóriás kínálatukat és az ázsiai piacok felé kivánnak indulni . Őszintén szólva az a disztribúciós háló ami a Remy márkáit segíti , elengedhetetlen az igazi üzleti áttöréshez és ezt egy független cég ,mint amilyen a Bruichladdich volt, egy bizonyos pont után egyedül képtelen lett volna elérni . Valami hasonló logika szerint történhettek a dolgok , mint ahogy az ír whiskey világában történtek legutóbb a Cooley kapcsán vagy picit korábban a Tullamore esetében . A Remy olyan brandek birtokosa mint a világ egyik vezető rumja, a Mount Gay , a Cointreau likőr , természetesen a Remy Martin konyak , a Metaxa és egyéb párlatok ,brandyk , likőrök ,pezsgők . A cég tavaly több mint 400 millió euróért eladta pezsgőbirodalma zászlóshajóit , pénze tehát volt a mostani üzletre . Konkrét összeget még nem hoztak nyilvánosságra , de azt csiripelik a verebek , hogy 40 millió font körül lehet az összeg , amit a közel 150 fős befektetői csoport kap a franciáktól a Bruichladdich -ért .

A hír tehát kezelhető tényként . A Bruichladdich lett végülis az az Islay lepárló amelyik tulajdonost vált . Rengeteg találgatás, ötletelés folyik , mi történhetett a háttérben , ki és miért mozgatta a szálakat , de evidensnek tűnik , hogy szimplán a pénz beszélt a kérdésben . Mert a sikerek ellenére mindig lehetett hallani ilyen-olyan hangokat , amelyek a Laddie pénzügyi problémáit emlegették . A nyilvános adatok ennek ellent mondanak , hiszen alig egy éve , hogy a Laddie nagyon komoly megállapodást kötött egy brit bankkal , készpénzkeretük tehát volt . És a nyilvános könyvadatok pedig nagyon szép profitot mutattak . Az is tény azonban , hogy a hasonló szenvedéllyel kezelt Port Charlotte projekt ,konkrétan a lepárló épitése szép csendben elsikkadt . A Bruichladdich függetlenként távol tartotta magát a travel retail szegmenstől , nem voltak tagjai a szakmai szövetségnek a SWA-nak , ebből kifolyólag nem jutottak el olyan potenciális kereskedelmi helyekre mint mondjuk a Scotch Whisky Heritage és a nemzetközi ,főleg a keleti disztribúció sem volt erős oldaluk . Igaz , hogy a világ minden pontjára eljutottak , felépitettek egy elképesztően komoly brandet de túl gyors jelenleg a whiskypiac ahhoz , hogy abban a koncepcióban ahogy a Bruichladdich üzleti háttere feláll és ezzel a néha túl rebellis hozzáállással nagy áttörés,fejlődés elvárható legyen .

Új fejezet kezdődik a Bruichladdich történetében . Hogy milyen lesz , mi lesz , hogyan lesz és hova vezet a Laddie útja az a jövő zenéje . De az biztos , hogy a Laddie szerelmesei árgus szemekkel fogják figyelni , merre viszi tovább az új tulaj a márkát . Mert a Laddie ereje minden progresszív dolog ellenére mégis csak a közösség volt , ami köré épült , ami belőle és sokszor érte élt . Remélhetőleg megmarad a brand imázsa, a követői , a stílusa és az a furcsa világ körülötte, ami a lepárlót egy évtizede jellemezte és visszahozta az életbe .

Hatalmas köszönet és tisztelet mindenkinek aki az elmúlt tíz évet a Bruichladdich körül töltötte . Sok sikert a folytatáshoz ,remélve hasonló progresszív utat és élményeket .

De azért valami véget ért .