Égbekiáltó - Ardbeg Supernova 2015
2015. szeptember 08. írta: Barman's Choice

Égbekiáltó - Ardbeg Supernova 2015

Úgy látszik még mindig le lehet húzni egy újabb bőrt az űrben járt Ardbeg sztoriról . És ezúttal egy már önmaga jogán hellyel-közzel bizonyított Ardbeg palackozás lett beáldozva a marketing oltárán . Ha fokozni szeretném még az ellenszenvet rögtön egy bejegyzés beveztésében , akkor elmondom azt is, hogy a palackozás a jelek szerint csak a Committee tagjai számára elérhető . Ami ugyan elvileg nyitott és bárki tagja lehet , a gyakorlatban azonban ez semmit se jelent , hozzájutni Commitee palackozáshoz szinte esélytelen. Lesznek majd elérhető palackozások aukciós oldalakon , szaküzletekben valahogy , de a nyitóár már most 125 font  vagyis ennél csak több lesz az árcédulán ha valaki nem tud elsőkörben hozzáférni.

Nézzük azért mi is ez , hiszen az Ardbeg az Ardbeg . Kétszáz évesek idén , megérdemlik a figyelmet. Alapvetően Ardbeg kedvelő whisky rajongónak tartom magam , olyannak aki elfogadta ,megértette az úgynevezett modern Ardbeg irányát is . Sőt ! Azt mondom az Alligator , Ardbog például bármikor bármilyen Ardbeg korszakban jó whisky . Megtaláltam az értéket a Day-ben is , a Perpetuumban is . Inkább nem szóltam , bár lett volna miért a Rollercoaster , Auriverdes okán .Szerettem a Supernova kiadásokat is . A marsala finiselt Galileoról pedig őszintén tudtam nyilatkozni. Vagyis jó Ardbeg fan voltam. A régi cuccaik miatt maradok is .

De az a bizonyos hír pár éve , hogy az Ardbeg Distillery pár csöppnyi whiskyje az űrben járt és aztán jött egy Galileo  "mars"ala finissel...az már az addigra az Ardbeg marketingjében megedződött közönségnek is sok volt. Az állandóvá vált NAS kritikák mellé nyilvánvalóan felzárkózott a pénzhajhászást megvető kinyilatkoztatások tömege . A legkellemetlenebb mint minden más olyan whiskynél ami hasonló kampányok alanya,az az , hogy ezekről végképp nem a whisky tehet. Ha hagynák aludni bizonyára hasonló legendák születnének mint 20-30 éve. Nagyjából olyan a dolog mint amikor az ember beleavatkozik a génmanipulációval a fejlődésbe .Túl művi , túl szerkesztett , nem tudsz nem gondolni arra, hogy ez nem az aminek lennie kellene. Magyarul arról van szó , hogy a pénz miatt gyorsabban adnak ki whiskyt, felcicomázzák , kevergetik, aztán vigyed.Meg is indokolják .

2009-ben megjelent az Ardbeg Supernova Stellar Release , gyakorlatilag az akkor bemutatkozó Octomore vetélytársaként . Akkor egyértelműnek tűnt a kóstolások után , az akkor valóban hivatalosan újdonságak ható extrém tőzegelés stílusban , hogy bár az Octomore a legtőzegesebb , legnagyobb PPM mértékkel rendelkező single malt, a legjobb a sokkal kevesebb ( pardon,kevés..100 ppm) fenoltaramú Supernova lett. Aztán jött a következő évben az SN2010 nevű második ( valójában a harmadik mert a Stellarnak volt egy kommercionális kiadása SN2009 néven ) Supernova , kicsit kevésbé érdekes lett mint elődje . Az Octomore meg közben csak emelte-emelte mind a fenolmennyiségét mind a hírnevét , elsősorban a trükkös hordóhasználatnak köszönhetően . Az Ardbeg pedig visszavonulót fújt Supernova kérdésben . A következő négy évben nem is jelent meg a normális Ardbeg ppm mennyiséghez mérten dupla ppm-es Supernova.

És ki tudja nem e adták volna fel a Supernova projektet végleg ha nem jön a Nanorack cég , amelyik pár csepp whiskyt felvitt az űrbe egy kutatás címszó alatt .A kísérlet célja annak megfigyelése volt, hogy a mikrogravitációs környezet, illetve a súlytalanság hogyan hat az ital kémiai összetételére, az érlelés biológiai folyamatára, az abban részt vevő mikroorganizmusok működésére.

Természetesen azonnal beindultak a marketingesek , megszületett az elképesztően bugyuta utalással a Marsra játszó marsala finiselés, Galileo név alatt 2012 -ben . A whiskyt az sem mentette , hogy hosszú idő után az Ardbeg jelezte ,hogy ez egy 1999-es lepárlás, ergo 12 éves whisky.Már ennek is örülhettünk a korábbi sok NAS kiadás után. Legalább tudtuk mi van a palackban . Sajnos ez a whisky rengeteg félreértést is hozott az átlag whisky fogyasztó fejébe , kezdve attól , hogy ez a whisky járt az űrben finomodva odáig,hogy van benne olyan adag Ardbeg ami járt az űrben. Hagyjuk, nem is szeretném tisztázni ezt a kérdést , gondolom mindenki belátja miért.

Ez volt 2012-ben .

Azóta jött az egyértelműen bukta Auriverdes , a valaha valóban legendás Kildalton 2014-es kiadása és idén a Perpetuum . A Kildalton , amelyik csak és kizárólag a lepárlóban volt megvásárolható korrekt 65 fontos áron , pillanatok alatt elárasztotta a modern "csempészeknek" köszönhetően a mainland whisky shopjait, aukciós oldalakat dupla áron. Azok akiknek egyátalán fogalmuk volt arról ,hogy mi is volt valaha a Kildalton , azoknak vagy nem jutott , vagy esélyük se volt hozzájutni a 2014-es Kildaltonhoz .Szintén ebben az évben három év után visszatért a Supernova . Igen, jól sejtitek . Nem volt az rossz whisky , sőt ! De már nem volt hiteles a saját kultuszába beleszédült , pénzbálványa árnyékába szorult Ardbegtől.Gyakorlatilag igazi szupernovás pályát futott be az SN2014 . Felbukkant, megcsillant,eltűnt. Pillanatokra sem tudta magára vonni a figyelmet . Nem is kapott akkor támogatást mint egy Auriverdes de akkor is. Extra tőzegelt Ardbeg ? És sehol egy méltatás ?

Ez volt az a pont ahol az Ardbeg fanok indittatástól függetlenül véglegesen belefáradtak az Ardbegbe . Pontosabban abba, ahogyan csinálják a dolgaikat .

És elérkeztünk 2015 szeptemberéhez , amikor felbukkant az Ardbeg Supernova 2015 . Alapjában nem lenne egy rossz hír , mondom, nekem tetszett és láttam,látok fantáziát egy erősen tőzegelt , 100 ppm körüli Supernova-ban . A tavalyi SN homályban maradt amiből szemmel láthatóan az Ardbeg reklámszakemberei azt a következtetést vonták le , hogy akkor a Supernova széria ennyi volt . Legalábbis ezt üzenik azok a szavak amiket jelenleg az Ardbeg használ a Supernova 2015 megjelenése kapcsán . Elég egyértelműnek hangzik . Ez az ötödik és egyben utolsó Ardbeg Supernova

Ardbeg-Supernova-2015-copy

És ha nem lenne elég ez , hogy jelen állás szerint pont a Committee megjelenés okán valószínüleg nem fogunk többen hozzájutni első körben a Supernova 2015-höz de mégegyszer ( lehet , hogy utoljára és ezt jelentené a final szó ?) belerángatja az Ardbeg whiskyt ebbe az űrwhisky sztoriba. Komolyan ? Nem unják ezt még az Ardbegnél ? Gyanítom igen , de mást diktál a lepárló mögötti marketingcsapat és befektetői kör mint az amit a lepárlóban dolgozó szakemberek szeretnének .Megfejelték még ezt a mára már szemmel láthatóan inkább negatív reakciókat kiváltó kampánystílust azzal , hogy megjelentették Bill Lumsden tanulmányát az űrben járt whisky részecskék analíziséről , a " teljesen más , soha nem érzett aromákat " tartalmazó kóstolási jegyzetről , túlárazott palackozásig mindennel. Unalomig ismert ardbeges panelokkal . Hol van már a Day első sikere , hol az Alligator minősége és ötletessége ? Sehol . Sajnos valljuk be, Ardbeg fanként is, ez már nagyon ciki amit csinálnak.

A mostani megjelenésről amúgy annyit tudni , hogy 54.3 % -os alkoholerősségű , non-chill ,Committee release ( ettől még ősszel simán megjelenhet picit másabb fokolással pár tízezer palacknyi mennyiségben a pórnépnek, ahogy az lenni szokott ) és azt , hogy továbbra is 100 ppm fenoltartalom körül jár a tőzegességének mértéke. És, hogy az űrben járt Ardbeg előtt tiszteleg.

Megint .Utoljára , reméljük .

Pedig igény egy jó Supernova-ra lenne . Lehet az SN 2015 az lesz . Jó Ardbeg fanként megadom az esélyt neki .

Nem, nem hiszem ,hogy utoljára . Reklámszar ide vagy oda, az Ardbeg jó . Találd meg melyik és miért az. A többi nem számít .

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gstark84 2015.09.09. 12:22:59

Hmm..... Kíváncsi vagyok, meddig fog ez az irány tartani az Ardbegnél. Nekem eddig csak az alapsorukhoz volt szerencsém, amik nagyon tetszettek, a Corryvreckan pedig az egyik kedvenc whiskym lett. Kicsit úgy érzem, hogy a drága NAS palackozásokkal saját magukkal b***tak ki. Nem adhatnak ki egy 18 éves Ardbeget 100 euró körüli áron ezek után, ha pedig kiadják 200-250 euróért, akkor miért fogják az emberek 2-3-szor annyiért megvenni, mint amennyibe egy ugyanennyi idős Laphroaig; Caol Ila, Bunnahabhain kerül? Csak a neve miatt, az Ardbeg funok, más nem nagyon. Főleg hogy 180 euróért már 25 éves Caol Ila-t is kaphatunk....

barman 2015.09.10. 15:34:59

Az nekik bőven elég ha az Ardbeg fanok megveszik :)

gstark84 2015.09.11. 06:08:56

Sajnos már kiépítettek akkora rajongói kört, hogy igaz legyen. :)

barman's choice 2015.09.11. 09:47:00

ez nem baj,minden maltnak megvan a maga bázisa,rajongótábora,én is szeretem az Ardbeget
süti beállítások módosítása